Puffneki

A CÖF-Fidesz többre menne, ha Bajnai szidalmazása helyett saját eredményeivel kampányolna. Például azzal, hogy sokkal jobban élnek – a fideszes képviselők -, mint korábban. Alábbiakban ismertetünk néhány kreatív tervet, plakáttippet.

Képtelen vagyok megszerezni Orbán Viktor telefonszámát. Tudna valaki segíteni?

Muszáj lenne beszélni vele, mert ez a CÖF-Fidesz plakátolás nem jó. Két és fél évvel a totális hatalom megszerzése után sokkal inkább az eredményekkel kellene kampányolni, és nem ezzel a pitiáner rinyálással. Mintha még mindig ellenzékben lennének: csúnya Bajnai bácsi, gonosz Gyurcsány, juj, de utálunk titeket…

Szánalmas.  Lehet, hogy nem is tudják, milyen nagyszerű munkát végeztek eddig? Pedig - igenis! -, csodás eredmények vannak, pompás plakátokat lehetne ragasztani mindenhová.

Ne csak tapasztalják, lássák is az emberek, hogy milyen nagyon jó nekik!

Néhány javaslat.

Lehorgasztott fejű, szomorú IMF- ügynökök kotródnak kifelé −

Elzavartuk őket!

Mosolygó IMF- barátok jönnek vissza −

Visszahívtuk őket! (A háttérben Orbán, Matolcsy és néhány páva táncol.)

Semjén Fővadász Zsolt portréja −

Barátaim, keresztény testvéreim!

Lőjünk újra hollókat!

Impozáns csoportkép a Fidesz-frakcióról –

Jobban élünk, mint valaha!

1 EUR = 320 Ft − Kósa és Szijjártó napozik a görög tengerparton −

Éljen a nemzeti matek!

Kifordított, üres zsebű polgár áll a munkaközvetítő előtt –

Megígértük és teljesítettük!

Most már elfér egy söralátéten is…

Szögesdróttal elkerített, testőrök őrizte hatalmas pénzkupac –

Megvédjük a nyugdíjakat!

Marlon Brando és Simicska áll a KÖZGÉP székháza előtt –

Visszautasíthatatlan ajánlataink vannak!

 Polt Péter kandikál ki Orbán mellényzsebéből –

Minden gondot elhárítunk!

 Hatalmas fejlődés  fociban is!

Régen: Magyarország – Hollandia

            0                           4              

Ma:      Magyarország -  Hollandia

                   4

10 új adót vezettünk be!

Bankadó, hipermarketadó, telekomadó,

 Robin Hood-adó, csipszadó, baleseti adó,

 sárgacsekkadó, telefonadó, biztosítási adó, közmű adó.

Értetek tesszük!

Hosszú, végtelenbe kígyózó sor a jegyzőhöz −

Regisztrálj, ha nincs jobb dolgod!

Öntudatos választót csinálunk belőled!

„Gyönyörűszép” Orbán - arckép −

Köszönjük, Viktor!

Soha nem felejtünk el!

Mindig csak a zsidók… Pedig a „magyar” társadalmat – bizonyos értelemben – legalább annyira elintézte a Főméltóságú úr, mint a zsidókat. A legújabb hungaricum: kapjon szobrot valaki, mert „hivatalosan” nem háborús bűnös?

1993 szeptemberében, az egykori kormányzó végakaratának megfelelően, Magyarországon temették el Horthy Miklóst. 50 ezer ember jelent meg a szertartáson, Antall József családtagjaival képviseltette magát, Boross Péter, Für Lajos és Surján László pedig a kormányzat részéről tisztelték meg az eseményt.

A főméltóságú úr unokája, ifjabb Horthy István így fejezte be gyászbeszédét:

„Kérjük, hogy az Isten bocsássa meg bűneiket és jótetteikhez mérten adjon nekik egy helyet a túlvilágban. Úgy legyen!”

Azóta nagyot fordult a világ. Sokak szerint már nincs okunk bűnöket emlegetni, Horthy politikájában, mentalitásában nem találhatunk kivetni valót. Akkor még szó sem volt szoborállításról, utcák, terek elnevezéséről.

Ugyanakkor rengeteg kritika is éri a hajdani kormányzót. A gondom az, hogy ezek a kritikák leginkább azt vizsgálják, hogy miben és mennyire volt bűnös Horthy. Semmiben, hangzik a válasz, hiszen sem a Szovjetunió sem pedig az angolszászok nem kérték kiadatását, nem óhajtották bíróság elé állítani, mint a háborús bűnösöket.

Amit Horthy egyik legfőbb bűneként tartanak számon - a zsidótörvények és a Holokauszt tökéletes „jogi” és logisztikai előkészítése történelmi tény -, a legtöbb támogató szemében egyáltalán nem bűn, sőt sokak szerint „félmunkát” végzett a kormányzó és az őt követő nyilas hatalom.

Alábbiakban ismertetem egy Horthy-hívő szakember dolgozatát, hogy lássuk, milyen érvek mentén jelentik ki róla, hogy valószínűleg a XX. század legnagyobb formátumú európai államférfija.

Majd leírom józan paraszti véleményemet arról, hogy pályafutása végeredményben miért értékelhető teljes kudarcként, miért nem érdemel utcát, szobrot, teret ma Magyarországon és – bizonyos értelemben - miért ártott sokkal többet  hazájának, szeretett magyar népének, mint a magyarországi zsidóságnak.

Prof. Dr. Bokor Imre.

A neten kering prof. Dr. Bokor Imre nyugalmazott ezredes, a hadtudományok doktora körlevele, amelyet eredetileg Martonyi külügyminiszternek írt.

 „Martonyi János úr  múlt heti nyilatkozata szerint:  “Nem fogjuk rehabilitálni Horthy Miklóst vagy a rendszerét. Sehol sem fogunk emlékművet állítani neki”,  indoklásul pedig az 1944. október 15-i  nyilas hatalomátvétel  után játszott szerepére hivatkozott.

Ezúton  szeretnénk felhívni  a külügyminiszter úr szíves figyelmét arra, hogy Horthy Miklós rehabilitálása nem lehetséges, mert  őt senki sem ítélte (marasztalta) el!  Még Sztalin  sem kívánta felelősségre vonni,  és a Nürnbergi Perben  sem szerepet a vádlottak között!  Ami pedig   1944  október idusa utáni szerepét illeti, a német megszállás és a nyilas hatalomátvétel után, – kényszer helyzetben volt,  ha más lett volna a helyében, az sem tehetett volna semmit! Semmit!”

Mint láthatjuk, nem sokra megyünk Horthy „bűneivel”, mert olyanok nincsenek neki. (Megjegyzés: miféle prof. lehet az, aki a kényszerhelyzet szót két szóban képes leírni?)

„A második ”világháborúban”  a fél világ  harcban állt(!),  hazánk  körül minden állam  csatlakozott a szovjetek ellen,  mi voltunk az utolsók, akik  proklamáltuk a  hadiállapotot.”

Érdekes álláspont egy doktortól, a hadtudományok doktorától.  Nézzünk csak minden államot „hazánk körül”. Ausztriát és Csehszlovákiát még 1938-ban bekebelezte Hitler, Jugoszláviát 1941-ben foglalta el. A „hazánk körüli minden állam” egyedül Romániát jelentette és Magyarország tényleg utánuk, összesen öt nappal utánuk üzent hadat a Szovjetuniónak. (Hogy a világháború miért kapott idézőjelet, az számomra rejtély.)

„Vis maior helyzetben voltunk!  És ez akkor is igaz, ha  egyes szemellenzősöknek vagy  az átlagnál alacsonyabb IQ-val rendelkezőnknek   ez nem tetszik!   Ha Horthy  kivonta volna magát ebből a küzdelemből, akkor  a német megszállás minden logikus és sokoldalú értékelés szerint  2-3 évvel korábban bekövetkezett volna, akkor  veszteségeink exponenciális növekedéséről, valamint  zsidó honfitársaink és az idemenekült idegen nemzetiségű  zsidó állampolgárok teljes likvidálásáról elmélkedhetnénk. Aligha maradt volna mutatóba  olyan, aki most  Horthyra  nyújtogatja a nyelvét!”

Ízléses gondolat, nem? Bokor szerint a zsidókon kívül senki nem nyújtogatja a nyelvét Horthyra. Bokor úgy gondolja, hogy kétféle ember él Magyarországon: a zsidó, aki nyújtogat, és az összes többi, akinek erre nincs is oka.

A hadtudományok doktora azt állítja, hogy a megmaradt zsidók Horthynak köszönhetik az életüket. Nyilván megfeledkezett arról, hogy Horthy szomorú „kényszer helyzetében” a hazát és a zsidókat tálcán adta át a nyilasoknak. Aki élve maradt, azok kizárólag a háború végének, közelebbről a Vörös Hadseregnek köszönhetik életüket. Így néz ki, amikor egy „tudós”  prekoncepciói meghamisítják még a számára is nyilvánvaló tényeket.

(Vajon miért van tele Bokor dolgozata felkiáltójelekkel? Miért üvöltözik írásban a külügyminiszterrel? Martonyi nagyothalló, netán „nagyotlátó” lenne?)

Végezetül idézem Bokor prof. „egyetemes” értékelését Horthyról.

„(Magyar)…országot talpra állította,  rövid idő alatt konszolidált helyzetet teremtett,   és  életünk minden területén (kultúra, egészségügy, iskolarendszer, pénzügy, kereskedelem, iparfejlesztés,  közlekedés,  nyugdíjrendszer, építkezés-és közműfejlesztés,  közbiztonság(!), művészet, sport,  mezőgazdaság-és állattenyésztés, stb.) felzárkózhattunk  a közép európai államok szintjéhez.

Íme a recept, hogyan faragjunk „nagy” embert egy erősen vitatott történelmi figurából. Ami nem illik a képbe, azt „kényszer helyzet”, „vis maior”, „német megszállás”, „nyilas uralom” és mindenféle más szülte, amihez – a szerző szerint -  Horthynak semmi köze nem volt.

Bezzeg az ország kulturális, gazdasági és sporteredményei! Azok kizárólag vitéz nagybányai Horthy Miklósnak köszönhetőek. Nyilván ő volt korának Csaucseszkuja, aki a világon mindenhez értett és mindenhez a legjobban…

„Horthy a XX.  század Európájának   egyik legkiemelkedőbb államfője volt!  Talán még az “egyik” jelző-szavacska el is hagyható, mert Horthy nem volt egy “súlycsoportban”  a többiekkel, mivel   tettei, eredményei,  bátorsága, korrektsége toronymagasan fölötte állt  bármelyik “kollégájának”…”

Jó, lássuk hát Horthy eredményeit, bátorságát és korrektségét.

Bátorság.

Kolozsvári Grandpierre Emil író:

 „Horthy egész hosszú életében nem volt olyan népszerű, mint abban a nyúlfarknyi időben, amennyi a proklamáció elhangzása és a nyilas bemondó színre lépése között eltelt. Hát mégis katona a kormányzó? Mégsem nyugodott bele abba, hogy a németek lakájaként végezze napjait? Hát mégis volna politikai érzéke, esze?”

Kolozsvári 1944. október 15-ről ír, amikor Horthy megpróbált kifarolni a háborúból. Ezt elsősorban nyilas érzelmű katonatisztek akadályozták meg, akiket évtizedek alatt ő engedett ki a palackból. Emlékezzünk: ha egy katonatisztnek akár csak egyetlen nagyszülője is zsidónak minősült, elzavarták a hadseregből, a náciimádó nyilasokat nem. A németek pedig elrabolták Horthy egyetlen gyermekét és szabadságáért cserébe Szálasi kinevezését követelték. ( A kormányzó másik fia a fronton halt meg.)

Néhány órán át úgy tűnt, hogy talán mégis… De nem, sajnos nem így történt. Horthy végül kinevezte Szálasit és pribékjeit az ország élére. Azt a bandát, amelyet ő is lenézett és mélyen megvetett, pontosan tudta, mit fognak művelni, tudnia kellett azt is, hogy az ország romhalmazzá válik és – bizony! – utolsó csatlósként fejezzük be az elvesztett háborút. (A románok addigra már hónapok óta a Vörös Hadsereg oldalán harcoltak.)

Sok mindennek lehet ezt a döntést nevezni, de bátorságnak aligha. Hogy mi történt volna gyermekével és vele, arról fogalmunk sincs, az viszont tény, hogy ezzel – Szálasi „törvényes” kinevezésével - tökéletesen megkötötte a hozzá még hű főtisztjei, tisztjei kezét.

Egy ilyen aljas zsarolásnak engedni magától értetődő cselekedet bármelyikünk részéről. Egy vesztes háborúban álló ország vezetőjének azonban mérhetetlenül nagyobb a felelőssége, mint bárkinek. Emberileg magyarázható, talán megérthető, hogy családja és személyes biztonsága fontosabb volt számára, mint hazája alapvető érdeke, de – még egyszer – ez nagyon távol áll attól, amit bátorságnak nevezünk.

Korrektség.

Teleki Pál miniszterelnök – neki már van szobra – öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni a haza becstelenségét. Történt ugyanis, hogy „örök barátsági és megnemtámadási” szerződést kötöttünk Jugoszláviával. A ratifikálás után cirka hat héttel megtámadtuk őket. Ezt lehet mentegetni súlyos politikai hibával, rövidlátással, „kényszer helyzettel”, de nem korrektség, az biztos.

„Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok. Teleki Pál

1941. ápr. 3.”

Európa, a XX. század legnagyobb államfőjének ilyen levelet „szoktak” írni?

Teleki önfeláldozása hiábavalónak bizonyult: 8 nap múlva bevonultunk Jugoszláviába.

Eredmények.

Nézzük meg, hogy Horthy saját céljait tekintve mit ért el, mily hasznot hozott országának, népének.

Magyarország jó részét porig bombázták, a németek, nyilasok, majd a jóvátételi kötelezettségek csontig kifosztották a hazát. Budapestet Hitler erőddé „keresztelte”, a város lakói pokoli ostromot éltek át, közülük 25 ezren meghaltak, 50 ezren megsebesültek.

Magyarország elveszítette egymillió állampolgárát és területe a trianonihoz képest is csökkent. Ezek a szűk tények. Nem Horthy Miklós személyes bűneiről, hanem egy államférfi politikájának teljes kudarcáról van szó.

Mennyi egymillió halott? El tudja valaki képzelni?

A minap jártam a budaörsi német katonai temetőben. A képen látható márványtömbök mindkét oldalán nevek sorakoznak. 170 x 90 cm a méretük, 20 darab van belőlük, nagyjából 6500 név.

Magyarország háborús áldozatainak nevét több, mint 3000 hasonló márványtömbbe lehetne belevésni…

Egy hatalmas, néhány futballpályányi méretű emlékhely lenne igazán méltó jelképezni Horthy Miklós országlásának „végeredményét”. Nem róla elnevezett utcák, terek, szobrok.

A Horthy-Szálasi korszak utolsó katonai epizódja.

1945. május 9-én – az európai fasizmus legyőzésének napján - egy Prága melletti erdőből a Hunyadi László hadosztály katonái tüzet nyitottak egy szovjet lövészhadosztályra. A front parancsnoka, Rokosszovszkij nem engedélyezte, hogy a szovjet katonák támadást indítsanak. 200 darab 155-ös löveg tüzét irányították az erdőre, az iszonyat közel négy órán át tartott, még a fák szilánkjai is pozdorjává törtek. A magyar zászlóalj négy katonája élte túl az ”ütközetet”. Sebeikből ugyan felgyógyultak, de a pergőtűzben megőrültek, borult elméjükön nem tudtak segíteni. A hatvanas évek végén haltak meg a bohnicei elmegyógyintézetben. (Forrás: Zalka Miklós- Roham: 03.30 – Kozmosz könyvek, 1975.)

Ők voltak a II. világháború utolsó magyar áldozatai.

Az „igazi” főbűn.

Azt gondolom, hogy a Horthy-korszak zsidótörvényei – bocsánatot kérek – sokkal többet ártottak a „magyar” társadalomnak, mint a zsidóknak. Őket százezernyi családi tragédia, gettósítás és nyomor sújtotta, megalázó procedúrák millióin mentek keresztül, míg végül többségük a gázkamrákban végezte. De ezek – jó magyar oldalról tekintve - egyéni tragédiák.

Sorsuk sajnos csak igen kevés embert érdekel azok közül, akiket, illetve  akiknek rokonait nem érintették a zsidótörvények, a tömeggyilkosságok.

Andrassew Iván újságíró jóvoltából szörnyű „statisztikánk” van erről. 2008 márciusában írt Bayer Zsoltról Bayer Zsoltnak.

„Talán észrevetted, hogy nem írtam alá az ellened való tiltakozást. Azért nem, mert elhatároztam, hogy az antiszemitizmus elleni közháborgásban ezentúl csak akkor veszek részt, ha találok ötszáz olyan embert, aki nem zsidó, sőt inkább keresztény, sőt inkább jobboldali, legalábbis konzervatív. Ha nem találok, akkor úgyis mindegy. Akkor győzzetek ti.

….Bár sose lesz vége. Hacsak nem találok ötszáz értelmes és tisztességes keresztényt ebben a nyomorkás országban.”

Andrassew összesen tizenkettőt talált…

Sokak – egyre többek - szerint a zsidók csak azt kapták, amit megérdemeltek, mások a Holokauszt tényét is tagadják. Ezek az emberek kísérletet sem tesznek arra, hogy mérlegeljék: a több évtizeden át folytatott uszítás, a tiltó, korlátozó törvények százai, a népesség „fajok szerinti” szétválasztása végül milyen iszonyatos, egyelőre jóvátehetetlen kárt okozott a magyar nemzet, a magyar társadalom szöveteiben.

A Holokauszt, Hitler gázkamrái, asszonyok, gyermekek milliónak technológiai megsemmisítése nagyban hozzájárult Izrael létrehozásához 1948-ban. Persze, ezt is sokan tagadják, de aki ismeri, miként szavaztak az ENSZ tagállamai az új állam megalakításáról, az tudja: a felfoghatatlan véráldozat nélkül teljesen kizárt, hogy a szavazás „átment” volna.

És mi maradt Horthy-Szálasi után mindenki másnak Magyarországon? Oly mértékű morális pusztulás, amiből egyelőre nincs kiút.

(A németek „jól jártak, csak” 12 évig tartott a hitlerizmus, de a náci vezér hatalomra jutásakor Magyarországon már 13 éve létezett „faji” megkülönböztető törvény.)

A zsidóság „törvényes” kirablása, évtizedeken át tartó módszeres kifosztásuk a magyar társadalom teljes erkölcsi züllését, ha úgy tetszik, gerincének kettétörését jelentette.

Gondoljuk arra, hogyan neveljük gyermekeinket. Az egyik legfőbb szabály, cirka három éves kortól tanítjuk, szoktatjuk rá őket, hogy mi a TIED és mi az a temérdek egyéb dolog, ami NEM a tiéd, ne nyúlj hozzá és semmiképpen ne vedd el.

A magyar társadalmat hosszú éveken át arra idomították, zsidótörvények százait alkották ennek érdekében, hogy nyugodtan vedd el, ami a másé, mert te nem vagy zsidó. Állását, munkáját, földjét, később az otthonát, vagyonát, mindenét.

Itt bizony kollektív, a magyar állam vezérelte szabadrablás folyt, amelynek morális következményeit nem lehet „csak úgy” kiheverni. Megkockáztatom, hogy a lakosság jelentős része így vagy úgy részesült az üldözöttek, majd később deportáltak vagyonából. Sokan csak pár edényt, néhány ágyneműgarnitúrát „zsákmányoltak”, mások sokkal komolyabb vagyonhoz jutottak. Morális szempontból szinte mindegy. Oly módon loptak, hogy gyakorlatilag nem is tudtak róla, hiszen teljesen „törvényesen” jártak el.

Pontosan ismerjük az „adósmentalitást”. Ha az adós nem képes, nem tud, vagy nem akar fizetni, előbb-utóbb törvényszerűen megutálja hitelezőjét, gondolatokat gyárt, amelyek igazolják „nemfizetését”.

Most képzeljük el ezt nemzeti méretekben. Még ha vissza is akarná adni valaki az eltulajdonított vagyontárgyat, miként tehetné ezt meg a haláltáborból mégis visszatért szomszédjával, falubelijével, illetve azok élve maradt rokonaival? Marad a lelkifurdalás – ha volt egyáltalán -, később a düh, majd a gyűlölet.

A Horthy-korszak és következményei minden ízében tönkretették hazánkat. Híveinek leginkább kérlelhetetlen antiszemitizmusa tetszik és fel sem merül bennük, hogy a rasszista törvények évtizedei milyen mélyre süllyesztették a magyar társadalmat.

Magyar katolikus püspöki kar – az erkölcs őre

Ezt a süllyedést, a társadalom lezüllesztését elsősorban nekik, katolikus püspökeinknek kellett volna megakadályozni. Nem tették, sőt teljes támogatásukat bírta Horthy rendszere.

Mindez – érdekes módon – leginkább abból a nyilatkozatból derül ki, amelyet a magyar püspöki kar a zsidók védelmében fogalmazott meg.

1944. május 15-én kezdődtek a deportálások. A magyar püspöki kar hat hét múlva „szólalt” meg, addigra a vidéki zsidóság deportálása lényegében véget ért. Tanulságos, hogy a „A zsidóüldözés ellen” című körlevelében mit tartott fontosnak megemlíteni a magyar püspöki kar, miután többszázezer zsidónak minősített honfitársukat haláltáborokba szállították.

„Nem vonjuk kétségbe, hogy a zsidókérdést törvényes és igazságos módon rendezni kell. Tehát az, hogy az ország gazdasági rendszerében a szükséges intézkedések megtörténjenek és a jogosan kifogásolható tünetek orvoslást nyerjenek, nemcsak nem kifogásoljuk, hanem kívánatosnak tartjuk.”

Miközben a magyar zsidóság túlnyomó része gyermekeikkel együtt az ég felé szállt Auschwitzban, a magyar püspöki kar „szükséges intézkedések”-ről  papol, és utólag is hitet tesz amellett, hogy abszolút egyetértettek az összes addigi „faji” törvénnyel, rablással, mindennel. A haza legbölcsebb „vénei” semmiféle összefüggést nem bírtak felfedezni a több évtizedes, általuk is óhajtott, támogatott „faji” megkülönböztetés, jogfosztás és az emberek megsemmisítése között.

De még ezt az elkésett, szárnyaszegett, farizeus körlevelet sem olvasták fel az ország katolikus templomainak döntő többségében. Horthy kormánya mindent megtett, hogy megakadályozza. Ezt nem a németek és főleg nem Szálasi hiúsította meg.

Remény.

Azok az emberek, akik segíteni igyekeztek az üldözötteken a legnagyszerűbb hősök, akiket csak el tudok képzelni.

Bátor, kockázatos cselekedetet végrehajtani, mások életét megmenteni akkor is komoly elismerést érdemel, ha a hősökre dicsőség, kitüntetés, fényes jövő vár. Ám ez semmi ahhoz képest, ha valaki annak tudatában tesz ilyet, hogy biztos pusztulás vár rá, ha lebukik. Örök tisztelet azoknak, akik ténylegesen csak néhány emberen tudtak segíteni, viszont erkölcsileg az egész nemzet maradék tisztességéért kockáztatták életüket.

Róluk senki nem akar utcát, teret, parkot elnevezni ma hazánkban.

De azért reménykedjünk, talán egyszer ők lesznek többségben Magyarországon is.

Napok óta nem hallok, nem olvasok az Együtt 2014-et bíráló véleményt a „mi” oldalunkról. Talán azért, mert a  Medián adatainak ismeretében – az Együtt bő hét alatt a legjelentősebb ellenzéki erővé vált - újra kell értékelni mindent.

A demokratikus ellenzék politikusainak fel van adva a lecke: olyan stratégiát kell kidolgozniuk, amely nem hiúsítja meg a várva várt összefogást és ugyanakkor „arcukat” sem veszítik el.

Ez a lecke egyébként számunkra, „mezei” állampolgárok számára is megoldandó feladat.  Döntenünk kell, kinek higgyünk, miben bízzunk.

Számomra nem kérdés: a jelenlegi választási szabályok ismeretében egyetlen esély kínálkozik Orbánék udvarias kitessékelésére a hatalomból. Ez az esély a lehető legszélesebb összefogása a demokrácia híveinek. Nem pusztán  baloldalra, liberálisokra és a „hasonszőrűekre” gondolok, hanem minden emberre, akiben még él a remény, hogy Magyarországon is lehet, lehetne a „nyugatihoz” hasonló demokratikus közállapotokat teremteni.

Éppen ezért nagyon jó lenne a jövőben elkerülni mindenféle „címkét”. Bajnaiék elképzelése a minimálisan szükséges szavazói bázist illetően cirka 2.5 millió választót jelent. Ez a szám csak abban az esetben „jön ki”, ha a Fidesz csalódott szavazói közül is sokan „átállnak”. Ők viszont – érthető okokból - nem szeretnének sem szocialista, sem liberális jelzőket magukra aggatni. Ha jönnek, az kizárólag demokratikus meggyőződésükből fakad és nem abból, hogy varázsütésre megváltoztak és balosokká lettek.

Egyébként is, mi az, hogy „baloldal”? Mi értelme van ennek manapság hazánkban? Csak egyetlen példa: Kádárt nevezhetjük baloldalinak? Ha igen, akkor mostanában itt Orbánnál elkötelezettebb baloldali nincs. Legalábbis, ami a centrális erőtér fogalmát illeti.

Nem a baloldaliak, hanem a demokrácia hívei állnak szemben az atyai jóindulatot remélőkkel, a despotizmus érdekeltjeivel és a Fidesz-hívőkkel szemben.

Magyarország már átlépte azt a határvonalat, amikor olyan nüanszok határozzák meg szavazatunkat, mintha mondjuk Németországban, Norvégiában, vagy bármelyik demokratikus államban élnénk. Nálunk a Köztársaság visszaállítása, a leendő egypártrendszer létrehozásának megakadályozása és hasonló „apróságok” az összefogás céljai.

Komoly emberek, politikusok állítják, hogy Orbánt nem középről, hanem „balról” kell leváltani. Hogy ez mennyire nem igaz és idejét múlt gondolat, ahhoz elég bármelyik Magyar Fórumot fellapozni. (A Tescokban ezt ingyen megteheti bárki.) A korábban szélsőjobbosként ismert hetilap mára a kormány őszinte híve, támogatója lett. Méghozzá úgy, hogy jottányit sem mozdult „balra”. Maradt, ahol volt, Orbán és kormánya simult rá a szélsőjobb eszmerendszerre.

Hogy Orbánnak nincs gárdája? A túrót nincs. Csak még nem egyenruhában vonulnak, hanem „Békemenet” címén demonstrálnak több százezren, amikor csak lehet. És a főszervezők között a magyar sajtó legvéresebb tollú figurái közül is vannak páran, hogy értsük, miről is van szó. De úgy tűnik, nem mindenki „veszi” az üzenetet.

Orbán és rendszere már régen nem középen helyezkedik el a politikai palettán. Aki ezt állítja, az vagy abszolút nem ismeri a helyzetet, vagy valami különös érdek motiválja.

A bojkott.

Egyre több, a demokrácia iránt mélyen elkötelezett szaktekintély a regisztráció, illetve a 2014-es választás bojkottját látja egyedül lehetséges, reális útnak.

(Köztük Dr. Kolláth György alkotmányjogász, akinek szakértelme, tisztasága  – az én szememben – egyértelmű.)

Álláspontjuk, hogy Orbán mindenképpen nyerni fog, ha kell a választás előtti éjszakán hoznak új szabályokat. Sajnos ez is benne van a pakliban. Ismerjük a miniszterelnök véleményét a jogról, a demokratikus játékszabályokról.( Oszt jó napot…)

A bojkott azonban kétélű fegyver. Legfontosabb feltétele, hogy a demokratikus oldalon MINDENKI komolyan vegye. Gondolhatjuk-e egy percig is, hogy jelenlegi ellenzéki képviselőink mindegyike habozás nélkül lemond állásáról, juttatásairól egy bizonytalan helyzetért? Bizonytalan, mert egyelőre semmilyen ígérettel nem bírunk az EU tagállamai részéről, hogy a sikeres bojkott „eredményeképpen” kialakult klasszikus egypártrendszert egyszerűen nem ismerik el, nem tárgyalnak velük, új, tiszta választás kiírását követelik. Nem hiszem, hogy valaha is ily módon állást foglalnának belügyeinkben.

Ez esetben viszont mi értelme lenne a bojkottnak azon kívül, hogy hozzásegítjük Orbánékat  álmuk valóra válásához, az ellenzék nélküli „demokráciához”?

Vagy negyven éve kérdeztem Anyukámat, miért van az, hogy a Szabó családban soha nem politizálnak. Azt válaszolta, hogy a következetes nem politizálás bizony politizálás a javából.

(Fiatalabbaknak: a Szabó család  1959-től 2007-ig, 48 éven át volt hallható  a Kossuthon. Nagyon népszerű volt.)

A bojkottról hasonló a véleményem. Ha nem szavazunk, nem regisztrálunk, tulajdonképpen állást foglalunk. Azt mondjuk, hogy nekünk már mindegy, nem teszünk, nem akarunk tenni semmit annak érdekében, hogy éljünk megmaradt lehetőségeinkkel.

Ezzel szemben képzeljük el, ha tényleg összefogunk, elkísérjük az embereket regisztrálni, ha kell és lehetőségünk van erre, elvisszük őket az autóinkon a jegyzőhöz, időt, munkát szánunk arra, hogy urambátyámék lássák, tapasztalják, sumák szabályokkal, burkolt csalásokkal nem győzhetik le végleg a demokráciát Magyarországon.

Fogjunk össze!

Együtt.

Nem szeretnék rendőr lenni Egerben. Lesülne a képemről a bőr, hogy kollégáim szégyent hoztak városomra, megyémre, hazámra és összes nemzettestvéremre egyaránt.

Történt, hogy néhány tudatlan és nyilván rosszindulatú egri rendőr megállított egy gépkocsit, amellyel az abszolút tiltott zónában furikáztak

Igaz, hogy a sofőrnél nem volt jogosítvány és az autónak sem akadt érvényes műszaki vizsgája, viszont a gépkocsivezető megmutatta képviselői igazolványát. Kiderült, hogy ő személyesen Zagyva Gyula, a Jobbik nevű társaság országgyűlési képviselője, a karikás ostor avatott szakértője.

A rendőrök ennek ellenére nem kértek bocsánatot otrombaságukért, hanem folytatták az intézkedést és még azt is hangsúlyozták jelentésükben, hogy Zagyva testvér mindvégig pökhendien, udvariatlanul – magyarul: büdös bunkó módon – viselkedett.

Megáll az ész, komolyan mondom. Hát nem értik ezek a földhözragadt emberkék, hogy akit éjjel és nappal kizárólag nemzete felemelkedése foglalkoztat, az képtelen olyan piszlicsáré ügyekkel törődni, hogy most hova hajt be és hova nem? Meg ez a műszaki vizsga… Őrület. És a Szent Korona-tan meg a rovásírás? Mind smafu? Döntsétek már el végre, hogy mi a fontosabb nektek? Boldog magyar jövő Mária országában, ahol kizárólag jó magyar emberek élnek, vagy lesüllyedünk a mindennapok bűzös mocsarába a hülye szabályokkal és az IMF-fel együtt.

Hogy mi? Ha karamboloznék és nincs biztosításom, merthogy műszakim sincs? Na, azt szeretném látni, hogy valakinek nekikoccanok és nem kanyarítom rá azonnal a karikás ustoromat, de rögvest, hogy kifordul a nyamvadt cigányniggerzsidó szeme a helyiből, de ki ám!

Egy szabadságharcos oda hajt be, ahová csak akar, és ehhez nem kell sem jogosítvány sem műszaki vizsga.

Miként lehetne a jövőben elkerülni, hogy fentihez hasonló méltánytalanság essék meg nemzetünk legjobbjaival? Azt hiszem, az adatvédelmi biztos egyedi rendszáma jelentheti a megoldást. Zagyva Gyulának is valami hasonlóra lenne szüksége és akkor messziről látni, olvasni lehetne, hogy ki is vezeti szabálytalanul a közlekedésre alkalmatlan járművet.

Javaslatom:

ZAGY 00.

Ritka, hogy egy egyedi rendszám 4 betűje és két számjegye gyakorlatilag tökéletesen leírja, jellemezze tulajdonosát.

zagy – Apró szilárd szemcsék és a víz (együtt áramló) keveréke. (zagyva, zagyvalék) Magyar értelmező kéziszótár

00 – a toaletthelyiség nemzetközi jelzése.

Janics Natasa, háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk elhagyta hazánkat.

Nem volt könnyű, de végül összejött. Ha szerencsénk van és ez a nő nem próbál meg aljas módon kijátszani minket, két évig nem versenyezhet. Jaj, de jó! Reméljük, nem vetemednek arra, hogy férje bolgárból szerb lesz és akkor Janics azonnal indulhat szerb színekben is. Ezzel alaposan kiszúrnának a hazai szövetséggel és azzal a sok remek emberrel, akik azon ügyködtek, hogy minél jobban tönkretegyék a sportolónőt.

Nagy kő gördült le magyar szívemről!  Egy ideig joggal aggódtam, mert a szegediek, mint valami hontalan nemzetnélküliek, azt mondták, hogy bármikor várják vissza szeretettel Janicsot, és persze nagyon sajnálják, hogy visszamegy Szerbiába.

Szerencsére fordult a kocka. Az alaphangot a bulvár adta meg. Nagyon sokat köszönhetünk a jelenlegi rezsimnek, mert nélkülük a példányszámot nem úgy próbálták volna növelni, hogy nekiesnek a hűtlen kajakosnak. Az számít, hogy  a többség mit akar hallani, olvasni és a nép mostanság erre vevő.

Tudjuk, hogy még arra is szövetkeztek rendkívül előzékeny honfitársaink közül néhányan, hogy az olimpiai aranyakért járó juttatást is vonják meg az árulótól.

Érthető, mert Janics bűne elévülhetetlen. Szeret egy embert és az a galád nem akar Magyarországon élni. Hihetetlen.

Miért nincs erre egy jó kis törvényünk? Nem akarsz itt maradni, mi? Nesze neked 2 év felfüggesztett, majd megszeretsz minket, ne félj!

Nem véletlen, hogy Szeged szocialista polgármestere szóbeli ígéretét felülbírálva – megszegve? - úgy döntött, hogy a város nem vásárolja vissza Janics vendéglátó-ipari érdekeltségét.

A magyar sportági szövetség pedig 150 ezer eurót, több mint 40 millió forintot kért a távozásért cserébe. Nagylelkűek voltak, azt mondták, mindegy ki fizet. A szerb szövetség, Janics, ismeretlen támogató, bárki, a lényeg a pénz. A szövetség vezetője egyébként Baráth Etele, hajdani szocialista politikus, aki valami titokzatos ok miatt még mindig a helyén van.

Azt hiszem, jó úton járunk. A szocik végre kezdenek meghunyászkodni és rájönnek, hogy ők elsősorban és mindenekelőtt  magyar emberek, akik nem engedik meg, hogy valaki csak úgy ripsz-ropsz a saját feje után menjen és boldogan éljen valahol, bárhol, de nem itt.

Emlékszem, a nyolcvanas években történt, hogy Polgár apuka nem engedte Juditot a női válogatottban sakkozni. ( A férfi válogatott felkérését  természetesen büszkén vállalták volna, Judit élő-pontszáma ehhez bőségesen elég volt.) A szövetség remek ötlettel állt elő: bevonatta Polgár Judit útlevelét, így nem mehetett el a kiszemelt versenyre. Hahaha.

Hé, emberek, változott itt valami? Ugyanaz a bűzlő irigység mindenütt…

Szanyi Tibor, az MSzP elnökségi tagja – többek között – az alábbiakat írta a Milla tömegtüntetése másnapján.

 „Miért van az, hogy kívülről érkezett miniszterelnökeink és mindazon minisztereink, akik ugyancsak kívülről jöttek, ma az MSZP-vel szemben - jobb esetben párhuzamosan, de semmiképp sem velünk - fogalmazzák meg jövőképüket? A pártunk mivel bántotta meg őket? A bizalmunkkal? Miért vállaltak anno feladatot, miért fogadták el a támogatásunkat, ha ennyire terhes az nekik? Az MSZP sok ezer tagja lenne rossz ember? A melósok szaga kiábrándító? A munkanélküliek társasága bántó? Ciki a nyomor? Tán a baloldali gondolkodás a nehéz?”

„ Mindhárman szép teljesítményt nyújtottak kormányfőként, de mindhárman elbuktak a népi szolidaritás küszöbén. Látták, látják a pályát, de nem tudnak szabadulni az identitásuktól: újburzsujok. Akarnak tenni a nemzetért, de nem megy. A saját vagyonuk foglyai. Két tüntetés között a kizsákmányolással vannak elfoglalva, akárhogy is szépítjük a helyzetet.” (Népszava)

Mit is akar Szanyi „üzenni” nekünk a lehetséges összefogás első napján? Miféle sérelmek, frusztrációk ihlették a személyeskedő támadást? Netán valami sötét politikai játszma része lenne ez az írás?

A legfőbb kérdés persze az lenne, hogy az MSzP négy miniszterelnöke közül miért voltak hárman „gyüttmentek”, „idegenek”, hogy a fenébe történhetett, hogy a párt nem tudott „belülről kitermelni” alkalmas jelöltet.

Talán éppen azért „rendeltek” a párt valódi vezetői „külsősöket”, akik nyilvánvalóan kevésbé ismerhették az MSzP-n belüli érdek- és erőviszonyokat, a bonyolult, a pártból az üzleti szférába vezető szálakat, hogy a pártot manipuláló szocialista csákmáték nyugodtan folytathassák kisded játékaikat.

Medgyessy „bejött”. Iszonyatos mennyiségű hitelpénzeket pumpáltak a közszférába és fokozták az Orbán-kormány gazdasági alap nélküli költekezését 2002-ben. Amikor mindez totális csőddel fenyegetett, új embert „emeltek” maguk fölé.

Gyurcsánnyal viszont melléfogtak. Ő komolyan vette feladatát, küldetését, elő is került az őszödi hangfelvétel.

Bajnait „hagyták” dolgozni azért az egy biztos évért, amíg hatalomban maradhattak.

Szanyi feltételezi, hogy a tüntetés százezernyi részvevője korábban is ballib szavazó volt, de ebből nem azt vonja le tanulságul, hogy ezek az emberek köszönik szépen, de abból/ebből az MSzP-ből egyelőre nem kérnek, hanem azt, hogy Bajnai újburzsuj. Meg a melósok szaga.

„Négy millió ember életébe hoztunk emelkedést, ám ma négy millió ember nyomorog!” – írja Szanyi. Tehát az ország csődközelbe juttatása lenne az MSzP legfőbb erénye?

(Egy kis kitérő a szociális érzékről, érzéketlenségről.

2009 januárjában – az MSzP-SzDSz-kormányzás hetedik évében - többtucatnyi ember fagyott halálra saját lakásában, mert nem tudtak fűteni, nem volt pénzük rá. Heteken belül döntött az országgyűlés: azóta nem lehet „csak úgy” lekapcsolni a közműveket. Talán ezzel, ilyesmivel kellett volna kezdeni, nem?)

Egyébként az MSzP 12 tagú elnökségében összesen két ember van, akik – eredeti végzettségük alapján – akár melósok is lehettek valaha, de mára ők is diplomás emberekké váltak.

Miért támadja Szanyi Tibor ekkora vehemenciával a lehetséges összefogást?

Az MSzP néhány meghatározó figurája nem véletlenül irtózik az összefogástól. Eddigi működése alapján a párt bizonyította, hogy képtelen önmagát megtisztítani a gyanús ügyektől. Következésképpen a leginkább „vajas fülűeknek” nagyon komoly, talán meghatározó befolyásuk van a párt döntéseire. Szanyi tulajdonképpen mellettük érvel, pedig legjobb tudomásom szerint ő abszolút „tiszta”, még a Fidesz „étlapjára” sem került fel a neve egyszer sem.

Miben bízik Szanyi Tibor és a hasonlóan érző, gondolkodó szocialisták? Nyilvánvaló, hogy az MSzP egyedül nem képes leváltani a kormányt. Orbánék nem tudnak annyi szörnyűséget elkövetni, hogy az MSzP törzsválasztói - akik a Fidesz-hívőkhöz hasonlóan, minden kritikai érzék nélkül, kizárólag „saját”  pártjukra szavaznak – elegen legyenek egy győzelemhez.

Orbánék leváltásának közismerten egyetlen módja van: a lehető legszélesebb, minden demokratikus szerveződést összefogó együttműködés és KÖZÖS egyéni jelöltek indítása. A jelenlegi választási szisztéma alapján egyéb lehetőség nincs.  Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, szimbiózis-jellegű együttműködést messze elkerülnének a zavarosban halászó simlisek, akik annak idején inkább a farkasok közé vetették saját elnöküket, mintsem „megtisztuljanak”.

Vegyük végre tudomásul, hogy a Fidesz ellenzéki tevékenysége, bűncselekményei – például kordonbontás – csak az egyik tényezője volt a hatalmas bukásnak, illetve a kétharmados győzelemnek. Gyurcsány őszödi elárulása után már nem lehetett megállítani a folyamatot. És azokról, akik „felnyomták” Gyurcsányt a mai napig nem tudunk azon kívül semmit, hogy ott vannak még…

Legyen már vége a szocialista Trianon-komplexusnak! Véget ért az a korszak, hogy bármi jobb, mint Orbán. A minimum az lenne, hogy az őszödi sumákok távoznak a pártból.

A lehetséges összefogás civil szervezői közül a legtöbben irtóznak Gyurcsánytól, ugyanakkor pontosan tudják, érzik, hogy akik saját elnöküket „kiadták” a Fidesznek, azok mindenre képesek…

Ha a Főpolgármester Úr így folytatja, neve fogalommá is válhat.

Például:

-  Pistike erkölcstan órán letarlósozta Dezsőkét, ezért megrovásban részesítem – olvashatják majd szomorú szülők gyermekük ellenőrzőjében.

Szegény Tarlós. Hirtelen ő lett a nagy, budapesti főbunkó, pedig alig-alig viselkedett másként a szokottnál. Tulajdonképpen pechje volt.

Kálmán Olgával, olyan újságíróval hozta össze a sorsa az ATV-ben, aki – hihetetlen! – választ óhajt kapni a kérdéseire.

Tarlósnak persze kutya kötelessége lenne tisztességesen válaszolni, de mi sem áll távolabb tőle. Tegye fel a kezét, aki hallotta valaha, hogy ez az ember válaszolt volna egy kérdésre. A válasz megkerülése különböző magatartással párosul. Az Info Rádió bársonyos hangú, udvarias riportere esetében hosszan fejtegetve adja elő, hogy mi is lenne a „valódi” kérdés, és miután föltette magának, azonnal el is magyarázza.

Egyébként Tarlós haragjának kiváltásához nem is kell személyesen kérdezni. Elég, ha írnak róla. A Népszabadság főszerkesztőjének alábbi levelet küldte a Főpolgár.

„Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Többször szóba került már Szalai Anna újságíró írói munkásságának hitelessége. Tisztában vagyok a sajtószabadság fontosságával és tiszteletben is tartom azt. Így tudomásul veszem, hogy Szalai Anna évek óta, átlag két naponként rendkívül rosszindulatú, a súlyos hagyatékot elfedő, és teljesen egyoldalú írásokat présel ki magából az újságban. Ez akár még rendben is lehetne.

Ám Szalai Anna az utóbbi időben olyan, teljesen alaptalan, személyeskedő és valótlan állításokat tesz és tálal kész tényként, ami már legalábbis súrolja a hitelrontás és rágalmazás határát.

Kénytelen vagyok tájékoztatni Főszerkesztő Urat, hogy amennyiben a helyzet nem változik, úgy nem marad más választásom, mint jogi lépeseket tenni, mert a jelek szerint Szalai Anna fékevesztetté vált.”

Az ATV Egyenes beszéd műsorában a Főpolgármester Úr azt találta mondani Kálmán Olgának, hogy - "Ezt általában 90-es IQ felett meg szokták érteni. Hogy ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe."

Magyarul: Kálmán Olga egy ápolatlan, buta tyúk.

Nem köntörfalazott az Egyenes beszéd című műsorban. Egyenesen beszélt…

Tarlós vitakultúráját jellemzi egy 2006-os eset is. Akkor azzal fenyegette meg az egyik III. kerületi képviselőt, hogy "…leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!"

Szögezzük le: Kálmán Olga nem lehet annyira „buta” és „ápolatlan”, hogy ne múlja többszörösen felül Tarlóst. Már csak azért sem, mert kettejük között van egy – számomra – mindent meghatározó, alapvető különbség, amely még inkább nyilvánvalóvá teszi a Főpolgi rémisztő mentalitását.

Kálmán Olga egy kereskedelmi tévé munkatársa, azaz nettó adóbefizető, míg Tarlós egy közalkalmazott, aki – többek között – Kálmán pénzéből vesz kenyeret. Azaz nem pusztán beosztásából fakadóan kellene becsületesen és türelmesen válaszolnia a kérdésekre, de ezt kívánná a minimális erkölcsi érzék is. Ha van.

Az ilyen típusú ember talán Istentől elrendelt sorsnak érzi beosztását, hivatalát és nem is tartozik ezért senkinek. Nem tartozik a tisztességes válaszadás kötelezettségével sem.     

90-es IQ, ápolatlan, fékevesztett, rá is ugrok…, igen, ő Orbán budapesti embere…

A Népszabadság online tudósított arról, hogy Bauer Tamás, a DK alelnöke is ott volt a Milla tömegtüntetésén. Azaz nem is volt ott, hanem mindössze meghallgatott néhány szónoklatot a Petőfi-szobor közelében – mondta a politikus.

A fenébe! Bauertől kell megtudnom, hogy én sem voltam ott, legalábbis csak épphogy, mert jórészben én is a szobornál sétálgatva „hallgatóztam”.

Ezek szerint az MTI adata helyes volt: az irdatlan tömeg mindössze 20.000 emberből állt. Ez a szám úgy jött ki nekik, hogy a résztvevők túlnyomó többségét „Bauerosították”, igazából tényleg csak ennyien „voltak ott”, a többi pár tízezer mindössze meghallgatta a szónokokat.

Úgy tűnik, hogy Bauer Tamásban  két ember lakozik. Az egyik méretes írásban fejti ki, miért nem megy el a Millára és zsigeri ellenszenvet érez, míg lábait egy  másik Bauer mozgatja és odaviszik, ahol manapság a demokraták többsége gyülekezik.

Nagyon remélem, hogy amit hallott, véglegesen meggyőzte arról, hol a helye a jelenlegi rezsim demokratikus ellenzékének.

Döntöttem: mindenképpen elmegyek a Milla tüntetésére 23-án. Tény, kicsit ingadoztam, hogy melyik tiltakozást tüntessem ki személyemmel, de Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció kérlelhetetlen alelnöke meggyőzött, miután közel 3 oldalon át fejtegette – 12 pontos betű, Times New Roman –, hogy ő miért nem megy el a Milla rendezvényére.

Miután a szerző közszereplő, joggal hihetem, hogy méretes dolgozatával engem is le akart beszélni a részvételről, így aztán akár – magamban beszélve – reagálhatok is erre.

Nosza.

Bauer számomra az abszolút paradoxon. Egy teljesen intoleráns liberális. Ilyen állítólag nincs is, pedig de. Mindig, mindenkivel szemben maximálisan megengedő, legyen szó melegekről, külföldiekről, kicsiről, nagyról, sárgáról, feketéről, bárkiről, akit nem ismer személyesen és rá nem jön, hogy véleménye eltér az övétől.

Bauer azért sértődött meg, mert a Millások megkérték szépen az ÖSSZES párt ÖSSZES politikusát, hogy ha egy mód van rá, magánemberként jelenjenek meg a rendezvényen és ne pártszínekben. Hát ez aztán mindennek a teteje! Azok az izék, Millások nem akarják, hogy a pártok „hivatalosan” is megjelenjenek a rendezvényükön, majd – mint rendesen – el is csesszék azt, megfosztva a tiltakozást civil, „össznépi” jellegétől.

„A 2010 előtti időszakkal kapcsolatos ellenérzések nem nélkülöznek minden alapot.”- írta Bauer.

Hát tényleg így van! A nemjóját, ezt nagyon megérezte a szerző. Annyira igaza van, hogy higgye el, sokan nagyon idegesek leszünk, ha csak eszünkbe jutnak azok, akik ezt az iszonyatot, Orbán kétharmadát a nyakunkba ültették. Például azok a szoci politikusok, akik „felnyomták” Gyurcsányt Őszöddel, megfúrták a reformokat és mindezzel elárulták Magyarországot. A magam részéről bizony odáig megyek, hogy inkább Orbán, mint az említett emberek, akik kivétel nélkül ott ülnek a frakcióban és/vagy a mai napig komoly, meghatározó befolyással bírnak.  Nincs az az isten, hogy még egyszer rájuk szavazzak, amíg „ezek” ott vannak. (Hacsak össze nem fognak minden demokratikus szerveződéssel… Ugye?)

 „A szocialista pártot és a Demokratikus Koalíciót még mindig sújtja a kormányzás időszakában bekövetkezett hitelvesztés terhe.”

Ez sajnos színigaz. És mi köze ehhez a Millának? Miért érthetetlen  elvárás részükről, hogy a „hitelvesztés terhét” nem óhajtják megosztani? A Milla óriási esélyt jelent, sőt az egyetlen reális esélyt az összefogásra. Erre nekiállnak savazni, ahol érik. Ráadásul a Milla még elegáns is volt, hogy az összes pártot távolmaradásra kérte, köztük az LMP-t is, aminek nem sok köze volt az orbáni rémálom előzményeihez.

Mégis mitől csökkenhetne, mitől múlhatna el a „hitelvesztés terhe”? Mint fentebb írtam, az MSzP érdemben a mai napig nem változott, nem volt képes megújulni. Mesterházy előrelökése ehhez édeskevés. Ráadásul Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció politikusa dr. Szanyival vállvetve ekézte Juhász Pétert az ATV stúdiójában.

A hitelvesztettek így biztosan nem fogják azt visszaszerezni.

A Bauer-féle finnyáskodást ma egyetlen demokrata sem engedhetné meg magának.

A nem mi voltunk, ők kezdték, az meg nem is úgy volt jellegű magyarázatok cirka 4 éves korig elfogadhatók, és főleg nem méltók egy olyan helyzetben, amelyben jelenleg vonaglik a magyar demokrácia.

A Fidesz eddig egyetlen rossz szót sem szólt a Milláról. Persze rájuk engedték ordenáré sajtójukat, tévéjüket, de politikusaik mélyen hallgatnak róluk. Jól érzik, hogy ezzel tovább csökkentenék szavazóbázisukat. Úgy tűnik, a „mieink” egy részét mindez nem érdekli, a Fidesz pedig „rájuk bízza” a szennyes munkát.

Kedves Bauer Tamás, legyen szíves választani! Legjobb képességei szerint támogatja a lehetséges összefogást, vagy igyekszik megfúrni, csírájában elfojtani azt.

Öné a döntés és ennek függvényében esetleg a további „hitelvesztés terhe” is.

A munkaszüneti napokat nem számítva jóval két héten belül megkapta az elsőfokú ítéletet az a kedves, megtévedt, újnyilas fiatalember, aki bántalmazott egy másik embert a származása miatt, konkrétan azért, mert zsidó volt az illető. A 21 éves hős hasba rúgott és megütött egy 62 éves embert.

Nem is akármilyen mértékű büntetést kapott első fokon. Két év letöltendőt.

Hajlamos vagyok áltatni magam azzal, hogy a bíróság független intézmény, és egy-egy ítélet kizárólag az adott bírón múlik, az azonban biztos, hogy a gyorsított eljárás ebben az esetben politikai lépés volt. Méghozzá – az én szememben – bátor lépés.

Orbán két nyaklevest és gyors hazazavarást ígért a gárdistáknak. Mindebből nem lett semmi, most viszont olyan gyomrost kaptak – kis képzavar -, hogy nem is bírnának hazamenni.

Miért történt ez? A legfrissebb időközi választások kudarca miatt? Rájöttek, hogy a nácik dédelgetése, sorok közti mentegetése nem hoz egyetlen szavazatot sem? Nem tudom és nem is érdekel.

Szinte minden fejlett európai országban jóval, nagyságrenddel több rasszista incidens történik, mint nálunk. Az arab bevándorlók főleg a zsidókat, a helyi nácik meg őket és más bevándorlókat bántanak és persze ők is a zsidókat. Ami mégis gyökeresen más volt, az a kormányzati reakció, az itthoni semmi az ottani azonnali intézkedésekkel szemben.

Mostantól talán ez megváltozik.

A lényeg a precedens értékű ítélet. Mit fog ehhez szólni egy Vona-szintű ember? Tán interpellál a Parlamentben, hogy egy rúgás és egy ütés nem ér ennyit, a 62 éves rabbi bizonyára provokálta a békésen sétálgató fiatalokat. Miként fogják a Fidesz tudtára adni, hogy ez azért túlzás? És a Fidesz látens Jobbikosai?

Szomorú, de így van: ez az ítélet a mai Magyarországon nem magától értetődő következménye egy aljas, gyáva, rasszista támadásnak.

Hosszú utat tettünk ideáig. 11 éve még az újságírók megkérdezték az akkori igazságügy-minisztert, Dávid Ibolyát, hogy mi a véleménye a „szurkolók” rigmusairól, amelyekkel Auschwitzba induló vonatokra invitálták a zsidókat. (Pár hete ez föl sem merült, az izraeli himnusz kifütyülését a barátságos mérkőzésen még a helyszínen tartózkodó Csányi sem hallotta, nincs is miről megkérdezni.)

Dávid szállóigévé vált, a kor szellemét tökéletesen kifejező mondattal válaszolt: - Nem értek a focihoz – mondta. Nagy esélyt szalasztott el. Megkockáztatom, hogy ha AKKOR határozott intézkedésekkel tisztítják meg a lelátókat a náciktól, talán még a romákat válogatás nélkül gyilkoló elvetemültek sem éreznek maguk mögött valamiféle hallgatólagos társadalmi támogatást. Egy dolog a kocsmában néhányszemközt cigányozni, románozni, zsidózni és egészen más százezernyi, milliónyi tévénézőt büntetlenül „tájékoztatni véleményükről”.

Itt ez az ítélet. Világos üzenet, rajta, álljanak mögé és zavarják haza a rasszistákat még a válogatott mérkőzéseiről is.

Mindenhonnan zavarják haza őket.