Őskép, vér, akasztófa
Az utolsó vezetőjét hazánknak, akinek a vérségi kötelék volt a mániája, 66 évvel ezelőtt végezték ki. Szálasi Ferenc felakasztása óta magyar felsővezető ajkát nem hagyták el hasonló szavak, agyát nem bomlasztották a vérségi kötelék őrült képei.
Most megint itt tartunk. A vérnél. Jelenlegi miniszterelnökünk ópusztaszeri beszéde joggal kelt aggodalmat.
„Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget,…”
Érdekes, hogy ez a véres izé mennyire sajátja egy bizonyos fajta gondolkodásnak, életérzésnek. Hitler Mein Kampfjában például rögtön az első oldal 3. bekezdésében találkozhatunk hasonlóval. … „vérsége szerint bajor” kisváros volt szülei lakhelye. (Szerencsére nem kellett tovább olvasnom.)
Vajon tudja-e Orbán, hogy mit beszélt? Érti vagy nem, amit mondott? Az biztos, hogy a lényeget nem árulta el nekünk, nem avatott be minket abba, hogy ez a gondolatmenet mit is jelent valójában ma Magyarországon.
Természetesen nem azt, hogy a magyar ember valamiféle sajátos vérrel, vércsoporttal rendelkezik. Még csak az sem igaz, hogy a vér szerinti magyarság lenne fontos ebben az országban. Nagy ívben köp erre mindenki. Ha nem így lenne, nyilván nem Petőfi (Petrovics) Sándor lenne össznemzeti költőhősünk és nem a nyolc „idegen” ükszülővel bíró Rákóczi Ferenc lenne a kurucosság eszményképe.
Nem is lehetne másként, hiszen a magyarság „mint olyan” szinte nyomtalanul eltűnt, föloldódott a honfoglalást követő évszázadokban. Hiába, ez a hódítás ára.
Fent idézett gondolat igazi jelentése az – ismét Orbánt idézve –, hogy az a magyar, aki nem „idegenszívű” és ebből a speciális fajtából kétféle ember lelhető fel: a cigány és a zsidó. Mindenekelőtt a zsidók, hiszen a cigány népesség csak az utóbbi években került igazán terítékre többségük iszonyatos szociális helyzete és újnácijaink áldásos tevékenysége miatt.
Korábban tulajdonképpen nem is vették emberszámba a cigányokat. Léteztek, amolyan „Húzd rá cigány, megittad az árát” formában. Így aztán cigánytörvényünk sem volt egy sem, Horthyéknak eszükbe sem jutott ilyesmi. A németek persze alaposabbak voltak és a megszállás után tízezrével vitették ki Magyarországról gázkamrákba a cigányokat.
Bezzeg a zsidók! Ők igazán különleges helyet foglaltak el a honi törvényhozásban. Az 1938-1945-ig született zsidótörvények olyan 360 oldalt tesznek ki apró betűs nyomtatásban. Ha úgy tetszik, a magyar jogalkotás egyik főművéről beszélhetünk.
Akkoriban is ezzel a vérségi bóvlival kezdték. Igaz, nem az aktuális kormányfő, hanem kifejezetten fajvédő, szélsőjobboldali, később nyilasoknak nevezett képviselők.
Mindezt ne tudná egy miniszterelnök? Valószínűleg fogalma sincs róla, ennyi sötét cinizmust nem tudok róla elképzelni.
Nem árt viszont leírni, hogy mi van akkor, ha ezt az őrületet komolyan gondolja. Nincs mese, valahogyan el kell majd dönteni, hogy ki „idegenszívű” és ki nem. Kubatov listája erre nem alkalmas, fölkerülhettek rá születésüknél fogva eleve ellenséges elemek is.
Kéne valamiféle nyilvántartás az emberek származásáról.
Nem igaz, Miniszterelnök Úr?
