Puffneki

Nehéz, talán nem is lehet minősíteni a  tragédiát, amit egy Adam Lanza nevű fiatalember okozott. December közepén egy mindössze 27 ezer lélekszámú amerikai kisváros iskolájában lőtt agyon 26 embert, majd főbe lőtte magát. Pokoli tette előtt saját anyját is kivégezte. Az áldozatok között húsz gyermek volt. Az iszonyatot, legalábbis ami megítélését, visszhangját illeti, jelentősen fokozta, hogy egy  nyugalmáról, békés mindennapjairól ismert kistelepülésen történt mindez, ahol még csak hasonló is elképzelhetetlen volt eddig.

Az ámokfutás újra előtérbe helyezte azt a rendkívül összetett problémahalmazt, ami nagyon leegyszerűsítve egy kérdéssel írható le: a fegyverek, illetve azok tartásának, viselésének szabadsága, vagy az emberek biztonsága fontosabb? Amerikában az alkotmány 2. kiegészítése garantálja a szinte korlátlan fegyvertartást. Bonyolult ügy. Annyira, hogy míg sokan elérkezettnek látják az időt, hogy végre valahára jelentős mértékben korlátozzák a fegyverek „szabadságát”, addig a legutóbbi, newtown-i tragédia után régen tapasztalt fegyvervásárlási láz tört ki. Jellemző, hogy a legismertebb „adok-veszek” honlapon a közkedvelt Glock márkájú pisztoly tölténytárának ára  órák alatt háromszorosára emelkedett. (Azaz olyanok igyekeztek még több töltött, egyenként 17 golyót tartalmazó tárhoz jutni, akiknek már volt fegyverük, csak éppen tárazás nélkül szeretnének nagyon sok, akár 100 lövést leadni. A félelem biztos jele…)

1973 októberében, az első olajválság kirobbanása után láttam olyan légi felvételt amerikai autópályáról, amelyen mindössze 2-3 autó volt a végtelen semmi közepén. El tudják ezt képzelni? Fantáziafilm egy világméretű fertőzés utáni korszakban. Most éppen hasonló a helyzet számos szövetségi állam fegyverboltjaiban. Hosszú sorok az utcán és üres pultok, polcok, vitrinek amerikai fegyverüzletekben!

(Összeesküvés-elméletgyártók figyelem! Adam Lanza nem a fegyvergyárak titkos ügynöke volt véletlenül? Esetleg Bin Laden unokája, netán Obama szuperembere, hogy az elnök végre keményíthessen kicsit? Majdnem elfelejtettem, bocs: a Moszadot ki ne hagyják már az egészből…)

Az emberek elképesztő vásárlási lázzal reagáltak arra, hogy Obamáék esetleg szigorítják a fegyvervásárlást. Szerintem ez nem fog megoldani semmit. Miután minden „normális”, rendezett életmódot folytató polgár továbbra is szabadon vásárolhat lőfegyvert, feltehetően azoknak is bőven „jut” belőlük, akik borult elmével szörnyű tettre készülnek. (Adam Lanzának sem volt saját fegyvere, az anyuét használta.)

Az ellenzők meg vannak győződve arról, hogy a kevesebb fegyver kevesebb halált jelent, míg a támogatók és persze a gyártók szerint soha nem a fegyver öl, hanem az ember. Megvédik a repülőtereket, az elnököt, egy-egy sporteseményre még egy bicskát sem lehet bevinni, miért éppen az iskolák, mozik, áruházak a kivételek?

Arról nem is beszélve, hogy a fegyverek száma önmagában még nem meghatározó, ami az áldozatok számát illeti. Amerikában például 1.16 főre jut egy lőfegyver, Brazíliában pedig minden 13. lakosra. A brazíliai 14.8 millió fegyverrel azonban közel háromszor annyi embert ölnek meg évente, mint az USA-ban 270 millió – igen, annyi! - lőfegyverrel.

Ennyit Amerikáról. Mi a helyzet itthon?

Magyarországon természetesen sokkal, de sokkal nehezebb lőfegyverhez jutni, mint a majdani, kissé „szigorúbb” Amerikában. Ez természetes. Az már kevésbé érthető, hogy mondjuk Szlovákiában, Csehországban is könnyebb legálisan fegyvert szerezni, mint nálunk és akkor csak egy-két volt szocialista országot említettem, „nyugaton” eleve más a helyzet.

Számos írás és fórum-bejegyzések ezrei foglalkoztak a témával Newtown óta. Jó néhányat elolvasva közülük az volt a benyomásom, hogy a szerzők, illetve véleményezők jelentős többsége valamiért nem érti, vagy inkább nem „érzi”, hogy a fegyver tartása, illetve viselése alapvető különbséget jelent és a hazai jogszabályi gyakorlat ezt pontosan így is kezeli.

A legfontosabb: a fegyvertartási engedély még nem jogosít föl a fegyver viselésére, míg az önvédelmi célból engedélyezett fegyvert természetesen viselni is szabad. Míg egy tartási engedéllyel bíró sportlövő zárható, ellenálló anyagból készült dobozban, kazettában szállíthatja fegyverét a lőtérre – lőszer nélkül, azt külön helyen kell tárolni -, addig a fegyver viselésére is jogosult polgár a hóna alatt tarthatja töltött pisztolyát, mint a filmekben. Viselésre pedig kizárólag az jogosult, aki önvédelemre kapott engedélyt. Na, ez az, ami nem fog menni a jövőben

(Jelen esetben nyilván kizárólag civilekről és csak „igazi” lőfegyverekről van szó, gáz- és riasztópisztolyok viselése továbbra is megoldható ügy.)

A jelenlegi kormányzat jelentősen megszigorította az önvédelmi fegyverek engedélyezését, gyakorlatilag szinte betiltotta –kár is ilyesmire időt vesztegetni -, ugyanakkor némileg megkönnyítette az egyéb – vadászat, sport - célból beszerezhető fegyverek tartásának engedélyezését. Azaz markáns különbséget tettek a kettő között és egyben alapvető változást hoztak a polgár védekezési képességeit illetően. Ezentúl nem kell patikamérlegen méricskélni, hogy a 48 kilogrammos, megtámadott hölgy jogosan használta-e  sodrófáját a mázsás véglény „bántalmazásakor”. Mert eddig bizony izgulhatott a védekező polgár, nehogy túlzottnak ítéljék ellenállását az agresszorral szemben. Az ember már-már úgy érzi, hogy „valódi” jogokkal is rendelkezik, nem csak kötelezettségekkel és teljes kiszolgáltatottsággal.

A fegyvertartás rendjének alapvető változása például, hogy ma már nem kell elzárva és a lőszertől elkülönítve tárolni a fegyvert, ha a jogosult otthon van. Eddig ugyanis hiába volt valakinek mondjuk egy pisztolya, ha betartotta a törvényt, éppen háromszor rabolhatták ki a lakását, mire előkerült a fegyver és egy másik zárható helyről a hozzá való lőszer. Manapság a besurranó biztos lehet abban, hogy a hazánkban engedélyezett 254 ezer lőfegyver jelentős része tűzkész állapotban van, méghozzá a jogosult közelében. Nemcsak a cirka 7500 önvédelmi fegyvertől kell tartania, amelyeket eddig sem kellett elzárva tárolni a jogosult jelenlétében. Az új rendelkezés gyakorlatilag a nem önvédelmi célból tartott fegyverek tulajdonosait is felruházta a lőfegyveres önvédelem képességével az otthonában. És ez a lényeg: az otthonában és nem másutt.

A magam részéről örülök, hogy végre alapos rendet vágtak ezen a téren. Ugyanis nagyon nem kedvelem – ön- és közveszélyesnek tartom - a fegyverviselést, viszont nem értem, miért olyan roppant nehéz fegyvertartási engedélyt szerezni. Igen, azt mondom, hogy feddhetetlen előéletű és minden más szempontból is alkalmas állampolgárok tartsanak csak fegyvert minél nagyobb számban. Ne viseljenek, tartsanak, ugye érthető?

 Attól nem kell félnünk, hogy az emberek tömegével szegnék meg a fegyvertartás szabályait. Ugyanis a törvény rendkívül szigorú ebben a témakörben. Mondok egy példát. Az illetőnek 9, azaz kilenc darab legálisan tartott fegyvere volt. Rajtakapták, hogy egy tizediket is birtokolt mindenféle engedély nélkül. Semmi más nem történt, csak „volt neki” és kész. Tippeljenek magukban, mi volt a büntetése?

Minden fegyverét és jogosultságát elvesztette és 2 év felfüggesztett szabadságvesztést kapott jogerősen. (Forrás: Kaliber magazin)

Megismétlem, az a véleményem, hogy ha minél többen tartanak és minél kevesebben viselnek fegyvert, annál nagyobb biztonságban vagyunk.

Gondolom, ismerik a filmet: Reszkessetek, betörők!

Így is lenne rendjén…

Mint tudjuk, a nyári Magyarország – Izrael barátságos mérkőzés előtt honfitársaink egy része – legyünk finomak – hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a zsidók mocskosok és még mindenféle gonoszsággal bírnak.

Csányi Sándor, a helyszínen tartózkodó MLSZ-elnök újságírói kérdésre kőkeményen megmondta, hogy ő bizony mindebből nem látott, nem hallott semmit. Ehhez képest még az is meglepő, hogy az MLSZ később elnézést kért a történtek miatt. (Ki lehetett az áruló, aki beköpte Csányinak a maréknyi csőcseléket?)

A Simon Wiesenthal Központ feljelentése miatt kezdett  FIFA-vizsgálat meglehetősen kemény ítélettel zárult: Románia ellen zárt kapuk mögött kell lejátszanunk  rendkívül fontos VB-selejtező meccsünket.

(Reménykedve jegyzem meg, hogy ha ez a döntés épp annyi felelősséget vesz le csapatunkról, mint Egerváriról, még jól is kijöhetünk az egészből. Már ami a focit, illetve továbbjutási esélyeinket illeti.)

Sokféle véleményt, több publicisztikát olvastam erről az ítéletről. Bármilyen politikai oldalról is jelentek meg ezek, teljesen közös volt bennük, hogy ez az ítélet túlzás és remélhetőleg sikerül megváltoztatnunk a FIFA döntését. Sajnos még csak fel sem merült a gondolat, hogy ami nálunk megszokottá, „sajnálatossá”, sokak szerint elfogadottá vált, az miféle iszonyattal tölthet el egy „nyugati” polgárt.

Amikor (nyugat)német barátomnak panaszkodtam a 2/3 elképesztő, demokráciánkat szisztematikusan lebontó kormányzásáról, magától értetődően mondta, hogy „ti választottátok őket”. A magyar-izraeli meccsen történt „tiltakozás” említésekor viszont nem akart hinni a fülének.

Ez a súlyos döntés nyilván nem pusztán a fociról szól. Magyarország az utóbbi két és fél évben az EU fenegyerekévé vált, és amikor Orbán flegma büszkeséggel számol be a Brüsszelben kiosztott sallerekről, megfeledkezik arról, hogy a saller az egy olyan dolog, amit néha adunk és bizony néha kapunk is. Most például kaptunk egy jókorát.

A felháborodott szurkolók a magyar kormány és az MLSZ kissé elkésett bocsánatkéréseit emlegetik és azt kérdezik, hogy néhány megátalkodott rasszista miatt miért büntetnek mindenkit? Elmagyarázom. Azért, mert nálunk nem hajlandók büntetni azt a bizonyos néhányat, mert vezetőink nem értenek még európaiul, fogalmuk sincs arról, hogy az udvarias fejcsóválások, visszafogott kommentárok mit jelentenek valójában. Meggyőződésem, hogy ha csak néhány futballnácink fogdába,  bíróság elé kerül az ominózus mérkőzés után – esetleg közben!! -, akkor a FIFA egészen másként bírálja el az esetet. De csak azt látják, hogy a dumán kívül nem történik itt semmi.

 Gondolom, ha valaki berohan a pályára és mondjuk anyázza a partjelzőt, majd hazasétál, mintha misem történt volna, a FIFA jóval keményebb szankcióval sújtja a rendező országot, mint abban az esetben, amikor a biztonságiak „kiszűrik” a renitenst és a FIFA döntésekor már jól megérdemelt büntetését tölti az illető.

 Higgyék el, a FIFA örömmel átvenné a magyar igazságszolgáltatás feladatát, de nem teheti. Nem büntethet egyéneket, csak nemzeti szövetségeket.

 A FIFA-nak nem olyan bonyolult, agyondemokratizált a döntési mechanizmusa, mint az EU-nak. Nem tolerálja hosszú időn át a rasszizmust, bocsánatkérést, majd megint a rasszizmust és az új bocsánatkéréseket. Pávatáncolhatunk nekik nyugodtan, ők döntenek, oszt jó napot.

A diákok elérték céljaik nagy részét, regisztráció nem lesz, ezért nyilván ellene sem szerveznek tüntetést: a CÖF munka nélkül maradt. Ha így megy tovább, túrót sem osztanak ki maguknak idén, nemhogy kitüntetést.

És egyáltalán, mi a fene ez a CÖF? Jó, tudom, Civil Összefogás Fórum a hivatalos neve. Három szó, három vaskos hazugság.

Civil szervezet, mi? Méghozzá olyan, amelyik cirka 10 nap alatt több mint 100 millió forintot költött lejárató kampányra. Árulják már el a Vöröskeresztnek és a Máltai Szeretetszolgálatnak a titkukat, mert ők az áruházak parkolóiban gyűjtögetik az adományokat és piszkosul szeretnének kéthetenként 100 millát költeni a rászorulókra.

Összefogás. Ugyan kivel fognak össze Bayer Orgovány Zsoltiék saját magukon kívül?

A Fórum talán a legszebb: menjen csak el valaki a CÖF valamelyik megmozdulására és szólaljon fel, nyilvánítson véleményt, mondja el, hogy micsoda baromság ez a gyarmatozás, a fene sem akarja, hogy gyarmat legyünk. Majd az összefogott civilek a fórumon elmagyarázzák neki a tutit…

(Na jó, pontosan tudjuk ám, hogy igazából az izraeliek akarják, de ezt csak nem vihetjük a nyakunkban végig a városon. Még nem.)

A Békemenetek szervezői közleményt adtak ki, amely pillanatnyilag okafogyottá vált, de azért érdemes idézni belőle:

A CÖF  "…mélységes aggodalommal figyeli a demokratikus ellenzéki erők összejöveteleit…”

"A Parlament előtti tüntetés fenyegetésére csak úgy tudunk reagálni, hogy jelezzük, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé, az új alkotmányozók oda már nem fognak beférni" - fogalmaztak.

Figyelemre méltó, hogy a Békemenetek szervezői fenyegetésként élik meg a szabad véleménynyilvánítást, viszont becsületükre legyen mondva, hogy politikai ellenfeleiket demokratikus ellenzéki erőknek nevezik.

Hogy is van ez? A demokrácia hívei jelentik számukra a fenyegetést? Miként nevezzük akkor azokat, akiket a demokrácia lehetősége tölt el mélységes félelemmel, olyan erős rettegéssel, hogy hajlandók mozgósítani híveiket annak érdekében, hogy a „demokratikus ellenzéki erők… oda már ne férjenek be”.

Kormánypárti tüntetés: igazi hungaricum. A Google-ban cirka a negyvenedik találat az első, amelyik külföldi példát említ. Líbia, Irán, Bolívia, Szíria, Venezuela, Jemen és hasonlóan remek polgári demokrata országokban szokásos az ilyesmi. Az ember azt hinné, hogy az EU-ban a XXI. század elején már nem lóbálnak furkósbotként százezernyi embert minden és mindenki ellen, ha meg kell „védeni” az aktuális kormányzatot.

Egészséges gondolkodású, stabil értékrenddel bíró polgár alapból nem lehet kormánypárti. Még akkor sem, ha korábban rájuk szavazott. Ellenkezőleg, sasszemmel figyeli, hogy választottjai betartják-e ígéreteiket, beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket vagy nem. Nem lehetnek hitelesek egy olyan társaság képviselői, akik mindent megtesznek a tandíj eltörléséért, majd 1-2 év múltán tüntetni képesek mellette.

Orbánék tényleg sokat köszönhetnek ennek a szerveződésnek. Bármikor, bármiért utcára vezényelhető százezernyi ember. A Békemenet egy igazi Jolly Joker.

A Jolly Joker vagy dzsóker egyes kártyajátékokban a legértékesebb lap, rendszerint valamilyen vidám figurát ábrázol. A jolly (dzsolli) mókás embert, a joker (dzsóker) angol szó pedig tréfamestert jelent, a jolly joker így együtt vidám tréfamestert, mókamestert jelöl. (Wikipédia)

Egyszóval: bohóc. Különleges bohóc, aki néhány nap alatt 100 millió forintot képes szerezni.

A nagy magyar, központi bohóc egy hatalmas transzparenssel vonul fel és alá azt hirdetve, hogy ő nem lesz gyarmat. Előhúzható a diákok, a demokrácia hívei ellen és a legostobább kormánydöntések mellett egyaránt. Csak egy telefon és máris felmutatható, mindent helyettesítő társadalmi kártyalap, nagyszerű kreálmány, méltó jelenlegi helyzetünkhöz.

Drága Testvéreim, kik egyesültetek Jézusunk imádatában, hozzon reátok szeretetteljes, békés ünnepeket az idei Karácsony is, és ne feledkezzetek meg  a Keresztyén szeretet mindama megnyilatkozásairól sem, amelyekkel minden felebarátimnak tartoztok azáltal, hogy  Jézusunk egyszülőpapája, a mi egyetlen Istenünk volt olyan kegyes és életet adott nekik is, pedig drága Testvéreim az úrban, igazán láthatjátok, hogy nem érdemlik meg.

Hát hogyan is érdemelnék meg nyomorúságos, Istentől elrugaszkodott, gyáva, mihaszna életecskéjüket, amikor csak a gyűlölet magvait hintik szerteszéjjel a földön, és nem átallják még Urunk, Jézus Krisztus nevét is a szájukra venni iszonyatos eltévelyedéseik közepette. És amikor Te, drága Testvérem a Fideszben, azaz az Úrban elbizonytalanodnál egy piciny pillanatra, és arra vetemednél, hogy kérdezni merészelnéd, hát ki, meg mikor vette a szájára Urunk nevét oly módon, ahogyan az nékünk, igaz embereknek nem tetszik, hát én erre azt mondom, hogy nem mindegy neked, te kételkedő csótány?! Elég az, hogy csinálnak mindeneknek rosszakat, és nemmel vagy sehogyan sem szavaznak, mert az ördög vezeti kezüket és lelküket.

Testvéreim, imádkozzunk értük!

„ Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben add, hogy eltévedt báránykáid visszatérjenek országodba és áldassék a Te neved, amiért visszafogadnád azokat, ha jönnének, de úgy sem fognak jönni, mert egy romlott, mocskos csürhe, aljanépség az, akiket azért nagyon szeretünk, és nem kívánunk nékik semmi rosszat a mi nagy Keresztyén lelkünkkel, de ha mégis úgy döntene az Úr, hogy lesújt reájuk, akkor szabadjon javasolnunk végtelen szeretetteljes türelmünkkel, hogy legelébb a szemüket csípje ki a kánya, aztán bűzös lepra pusztítsa őket, ahol csak éri, és aztán a maradékukon pedig  Keresztyén Testvéreink ugráljanak páros lábbal és sokáig.”

Üljetek hát vissza a helyetekre drága gyermekeim és gondoljunk azokra is időnként, akik valóban közel állnak szívünkhöz, és bármilyen magas méltóságot is töltenek be, soha egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg arról, hogy Mária országának igaz Keresztyén gyermekei, és mindig szem előtt tartják, hogy mivel tartoznak a magyar nemzetnek, de mindeknek előtte az Anyaszentegyháznak, akinek hűséges szolgái ők. Ezek az igaz, Keresztyén Testvéreink azok, akik a mostani, vérzivataros időkben is képesek arra, hogy végtelen megértésükkel és bölcsességükkel ápolják megtépázott lelkünket, tartsák bennünk a hitet abban, hogy lesz még jobb idő gyönyörű hazánkban, lesz  még kilenctizedes többségünk is  Mária országában.

Testvéreim, imádkozzunk érettük is!

„Áldassék az Úr neve, aki lejövén az égből feltépi mellkasomat, hogy teljes szívemmel tudjak odafordulni és kitárulkozni és dicsfényében megfürdeni, hogy én is részesüljek az isteni igazság és bölcsesség  végtelen végtelenjéből, ami árad a mi legtökéletesebb gyermekünkből, Aki a keresztségben a Viktor nevet kapta, mert Benne van nekünk minden reményünk, és ne felejtsd el, Viktor, hogy ezt a páratlanul csodálatos imánkat szinte ingyen adta neked az Anyaszentegyház picinyke szolgája.  Imádkozzunk a mi drága és egyetlen, szent Főügyészünkhöz is, Aki hihetetlen igazságosságában börtönben rohasztja majd el az elvetemült, gonosz ördögfattyait, és könyörögjünk azért, hogy küldje utánuk a másokat is, akiknek a másság az istenük és nem a miénk, mert borzasztó telhetetlenségükben nem elég nekik az, hogy ők eleve mások, még más másokat is mocskos szárnyaik alá vennének, de mi, igaz Keresztyének tüzes villámokkal sújtjuk majd őket, és elpusztítjuk írmagjukat is fenséges Országunkból. „

Drága Testvéreim!

Menjetek hát haza és vigyétek szeretetteljes békeüzenetünket az emberek közé, akik mindnyájan Isten báránykái még akkor is, ha néhányan nem tudnak erről, és ezért szörnyű kínok közepette pusztulnak majd el, leghőbb kívánságaink szerint.

Béke veletek!

Pont, mintha jógáznék: érzem, ahogy lelkem lenyugszik, stressz, félelem, feszültség messze távozik és mennyei béke, szeretet áraszt el. Szinte már a Paradicsomban vagyok, Pártunk és Viktorunk végtelen harmóniája egy pillanat alatt elűzte baljós gondolataimat. És mindehhez elég volt elolvasnom Tünde néni nyilatkozatát.

Mint tudjuk, Almádi két tannyelvű gimijében arról kérdezgették a végzős diákokat és tanáraikat, hogy mi a véleményük a keretszámokról, diáktüntetésekről, erről az egész katyvaszról, amit a felsőoktatásban művelnek illetékesék. A meghallgatásokról jegyzőkönyvek készültek, amelyeket a megyei akármilyen felsőbb intézményhez továbbítottak, vagy akartak továbbítani. Nem csoda, hogy szülők és az iskola hajdani diákjai petíciót írtak az igazgatónak.

Vagyunk néhányan, akik úgy gondolták, hogy ehhez hasonló már soha többé nem fog előfordulni hazánkban. Ez a „soha többé” persze akkor lenne megfelelő viszonyítási pont, ha valaki emlékezne hasonlóra. Az igazgató - Gránásiné Bácsi Tünde – nem azután érdeklődött, nyomozott, hogy ki rúgta be labdával az ablakot, vagy kik dohányoztak a nagyszünetben, hanem diákjai, oktatói véleményét kívánta papíron rögzíteni. Az ember már naponta sóhajt fel és legyint egy nagyot: francba az egésszel, ennél lejjebb már nem süllyedhetünk. Másnapra általában kiderül, hogy de igen, mintha végtelen lenne alattunk az otrombaság, erkölcstelenség, gátlástalanság óceánja. Már régen a Titanic alatt járunk, pedig az 4500 méteres mélységben rozsdásodik.

A Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ  azonnali vizsgálatot rendelt el. A „vizsgálat” pártatlan, szakszerű és végtelenül korrekt volt, hiszen nem mást kértek fel lefolytatására, mint magát Tünde nénit. Személye nyilván garancia volt a gyors, alapos, kérlelhetetlen tényfeltárásra. Így is történt! Tünde néni néhány óra alatt kiderítette, hogy ő semmi ilyesmit nem követett el. Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy mindegyik végzős diák rosszul emlékezik, ne adj’ isten, hazudik, mint a vízfolyás.

Gránásiné Bácsi Tünde nyilatkozata:

"Ennek megfelelően saját hatáskörben tájékozódtam, tanulókkal és a pedagógusokkal egyaránt beszéltem, hogy teljes képet kapjak arról, megalapozottak-e a szülői panaszok. Azokat a vádakat, hogy a vizsgálathoz jegyzőkönyvet írtam, illetve írattam alá, határozottan visszautasítom. A vizsgálat eredménye nem igazolta a bejelentésben elhangzott vádakat"

Kérem, olvassák el még egyszer figyelmesen Tünde néni szavait. Ugye érzik már? Tisztára, mint a jóga, nem?

A búcsúcédulák arra szolgáltak a középkorban, hogy a bocsánatos bűnökért járó túlvilági büntetést részben vagy teljesen „elengedje” a katolikus egyház. A cédulákért cserébe előírt bűnbánati cselekedeteket – ima, böjt, vezeklés, stb. – kellett teljesíteni. Később azonban már elég volt pusztán megvásárolni a cédulákat és az illető, illetve az, akinek a „búcsújáért” fizetett, azonnal mentesült a túlvilági büntetés alól.

Képzeljük csak el, hogy oly korban élünk, amikor a mennyország, Isten, pokol, ördög létezésének a legenyhébb megkérdőjelezése is szörnyű kínokat, általában máglyahalált jelentett. A katolicizmus mindent megtett, hogy a gondolatot, „mint olyat” kiirtsa az emberekből. (Sötét középkor, ugye?)

Mi is fizetnénk, mindenünket odaadnánk, ha meg vagyunk győződve arról, hogy elhunyt szerettünk borzasztó kínokat áll ki a pokolban, mi viszont azonnal megválthatjuk ettől, elég ehhez, ha jó pénzért búcsúcédulát vásárolunk az egyház hű szolgájától.

Hihetetlen, mekkora üzlet volt! A katolikus egyház vezetői szabályos koncesszióként adták el a területeket – ki, hol, mettől meddig árulhat búcsúcédulákat -, az elképesztő lélektani és fizikai terror félelmetes korrupcióval párosulva igazi földi poklot hozott, ahonnan semmiféle búcsúcédula nem váltott meg senkit. Csak a halál. Ez a förtelmes biznisz 1545-ig tartott.

Vajon milyen emberek lehettek azok, akik ájtatos pofával járkáltak egész életükben, Jézus szeretetét hirdették és közben mindent megtettek azért, hogy a legnagyobb butaságban, rettegésben  tartsák az egyszerű embereket és ezt a legsötétebb cinizmussal használták ki saját javukra. Manapság, közel 500 év múltán, miként reinkarnálódna egy ilyen ember Magyarországon?

Erre van válaszunk. Orbán helyettese, egy statisztikailag nem létező párt elnöke lenne, ájtatos pofával járkálna egész nap, védett állatokat akarna agyonlőni, amikor sumák dolgozatával lebukik, messziről köp az egészre és hajdani oktatóit hibáztatja. Igen, Semjén minden bizonnyal nyakig benne lett volna  a búcsúcédula-üzletben annak idején.

Személye, hivatala napjainkat minősíti. Búcsúcédulát neki mielőbb. Ingyen.

-„Hódmezővásárhely az ország egyik legeladósodottabb települése, a város minden lakosára, a csecsemőtől az aggastyánig, több százezer forintnyi adósság jut." - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke nyáron egy sajtótájékoztatón.

Most pert indított ellene a város, Lázár kiskirály városa. No nem azért, amit mondott, hanem azért, amit nem mondott. Szerintük ugyanis Gúr nem fejtette ki részletesen, hogy ezzel az irgalmatlan adóssággal, milyen jól járt a város. De tulajdonképpen mindegy is, mit nem mondott el, a lényeg az, hogy azért fogták perbe, amit nem említett meg.

Hogy ezt Joseph Heller nem érhette meg! Halhatatlan, Nobel-díjas regényében, A 22-es csapdájában leírt egy képzelt párbeszédet és úgy gondolta, hogy a totál abszurd jelenettel tudja leginkább érzékeltetni a teljesen elhülyült, pusztán csak önmagáért létező hatalmat, pontosabban a hatalmat ily módon „üzemeltető” , beteglelkű embereket.

Tehát Cathcart ezredes szorongatja Clevinger kadétot:

”     - Akkor feleljen a kérdésre. Mikor nem mondta, hogy mi nem találhatjuk magát bűnösnek?

-        Tegnap késő este a latrinán, ezredes úr.

-        Ez volt az egyetlen eset, amikor nem mondta?

-        Nem, ezredes úr. Én mindig nem mondtam, hogy önök nem találhatnak engem bűnösnek, ezredes úr. Amit én Yossariannak mondtam, az az volt…

-        Senki sem kérdezte öntől, hogy mit mondott Yossariannak. Mi azt kérdeztük, hogy mit nem mondott. Minket egyáltalán nem érdekel, hogy ön mit mondott Yossariannak. Világos?”

Ugye érthető? Lázár János bábjainak reményei szerint valami ilyesmit fognak hallani a bíróságon. Más módon aligha lehet felelősségre vonni valakit ki nem mondott szavai miatt. Vajon akad-e hazánkban bíró, aki ezt bevállalja? Az élelmes városvezetők néhány hónap alatt kiagyalták, hogy ha van is még némi szólásszabadság, viszont nincs külön jogszabály a hallgatás szabadságára. Talán ebben, a jogszerűtlen némaságban sikerül megfogni Gúrt és az MSZP-t. A városvezetés egymillió forintra perelte be Gúr Nándort, mert hallgatásával „megsértette Hódmezővásárhely jó hírnevét”.

Miért is ne? Az unortodox gazdaságpolitika remekül működik, szálka vagyunk az EU torkában, se lenyelni, se kiköpni nem tudnak, hátha az unortodox jogrend is erőre kap.

Volt olyan időszak Magyarországon, amikor gyakorlatilag minden nyilvános megjelenést, közlést, beszédet úgy volt illendő befejezni, hogy valamiképpen Rákosi és Sztálin elvtársak érdemeit hangsúlyozta a szerző, az előadó. Ezt nevezték vörös faroknak. (Az illendőt ne tessék szó szerint érteni: komoly problémája  adódhatott annak, aki ezt elfelejtette. Ha nem is maradt állás nélkül, mint mostanság egy „eltévedt” közszolga, de nem járt jól, az biztos.)

Napjaink vörös farka az „elmúlt nyolc év”, ami gyakran éppen fej, esetleg derék attól függően, hogy a szöveg elején, közepén vagy a végén olvasható, hallható. Egy biztos: olyan fidesznyik nincs, aki meg merne nyikkani anélkül, hogy legalább egyszer ne tudassa velünk, hogy ez a mérhetetlen sok trutymó, amit a nyakunkba öntöttek az emútnyócévnek köszönhető.

Nem is volt ezzel semmi probléma, hiszen az emúthúszévben semmi más nem tükrözte a nemzeti egységet ezen kívül: mindegyik kormányunk hosszabb-rövidebb ideig mutogatott visszafelé, de általában betartották a politika íratlan játékszabályait, tudták, érezték, hogy ezt nagyjából egy, maximum másfél évig érdemes művelni, mert utána már csak saját magukra mutogathatnak vissza.

A fideszesek nem tudják, nem érzik. Még ezt sem. Persze ez így valószínűleg igazságtalan, nem hülyegyerekek ezek, de pillanatnyilag nincs más választásuk.

Képzeljük csak el az egészet egyben. Orbán kiadja az ukázt valamikor a 2010-es választás előtti időszakban: „elmúlt nyolc év”, oszt jó napot! A megfélemlített, szolgalelkű – udvariasan: szervilis – siserehad  belekezd és képtelen abbahagyni.

Nem is lehet „csak úgy” abbahagyni, amit a Vezér indított el.

És a Fideszben kizárólag siserehad és Orbán létezik, ebből a szempontból semmiféle átmenet nincs.

 Két és fél év telt el, több mint 30 hónapja kormányoznak teljhatalom birtokában és képtelenek egyről a kettőre jutni. Mindeddig kizárólag tiltottak, korlátoztak, elvettek, sumákoltak és pávatáncoltak. (Fentieket természetesen összességében értem, hiszen például a Közgéptől aligha vettek el bármit is.) Minderre egyetlen válaszuk van: az emútnyócév. Ami ugye ráadásul nem is nyolc, hanem csak öt és fél, mert a többi már a Fidesz-rezsim időszakába esik.

Ki legyen az, aki odaáll elé és jelenti? – Nézd, Viktor, ne haragudj, hogy ilyesmivel zavarlak, de az a helyzet, hogy ez az emútnyócév lassan kezd visszaütni…

Ki fogja magát föláldozni – mert az biztos, hogy neki annyi – a Fidesz hatékonyabb kampányáért? Ki lesz az emútnyócév Dugovics Titusza? Selmeczi Gabriella mi? Na, ne hülyéskedjünk…

Hajlandó vagyok segíteni. Már nekem kínos ezt a marhaságot hallgatni, olvasni minden áldott nap.

Azt javaslom, hogy a Vezér adjon ki új jelszót. Az „elmúlt nyolc év” ezentúl legyen az „előző ciklusok”.

A 2014-es – győztes – választás utáni vörös farok lehetne az, hogy „amikor még a szocialisták voltak hatalmon”, majd jöhet az „annak idején, a gonosz birodalmában”.

A 2026-os választási győzelem után pedig a „nullás évek elpuskázott lehetőségei” vagy az „évezred első, legfontosabb évtizede sajnos szocialista terrorban telt el” mondatok lehetnének a visszatérő motívumok.

Lehetőség van temérdek, és szükség is lesz rájuk, hiszen addigra a magyar gazdaság vélhetően már csak pótalkatrész-beszállítója lehet egy-egy komolyabb román vagy szlovák nagyüzemnek és albán segélycsomagokat osztogatnak majd a Horthy Miklós körtéren.

A végső megoldás természetesen a hagyományos időszámítás némileg módosított változata lenne. A Viktor előtti és Viktor utáni időszakról beszélhetnénk. Tehát Ve és Vu. Miután addigra nyilván a kommunista Kína lesz hazánk legnagyobb barátja és szövetségese, még jól is jöhetnek a különös hangzású mondatok.

A 2030-as fényes választási győzelem után jól ápolt, idős asszony lép majd a kormányszóvivői mikrofonhoz és rákezdi:

-  Mi mindannyian jól emlékszünk a Ve időkre, amikor a szörnyetegek uralták szép hazánkat és még ma is így lenne, ha nem jön el Vu és feledteti velünk a  Ve korszakot, bár hiába a Vu időszak hatalmas lendülete, sajnos a Ve szocialista borzalmak beárnyékolják szépséges Vu napjainkat is…

És így tovább.

„A szocialista és valamennyi, demokratikus érzelmű képviselő nevében kért elnézést Steiner Pál (MSZP), amiért nem vették észre az Országgyűlés hétfői ülésnapján elhangzott "provokációt"…” (nol.hu)

Ez szép. Nem fogok megbocsátani.

Bocsásson meg Önöknek a Schiffer András, akit figyelmetlenségük miatt külön vérig sértettek. Ő ugyanis észrevette, amit önök nem, Schiffer nevében nem kell bocsánatot kérni. Vagy Schiffert esetleg nem tekintik „demokratikus érzelmű” képviselőnek?

Szóval én nem bocsátok meg. Már csak azért sem, mert „Steinerék” sokkal, de sokkal többel tartoznak nekünk, mint egy bocsánatkérés.

 Persze nem azért vagyok kicsit dühös rájuk, mert ezért a bruttó 750.000 ft-ért – plusz az „apróságok” – nem veszik a fáradtságot arra, hogy füleljenek, amikor a nácik ugatni kezdenek.

A helyzet az, hogy én nem haragszom Orbánékra, a nyilasokra, erre az egész nemzetieskedő rákfenére, ugyanis nem is képesek másra. Elég csacsi ember az, aki dühös az oroszlánra, mert megöli a zebrát. A magam nagyon szerény módján teszem, amit jónak látok annak érdekében, hogy minél előbb véget érjen időutazásunk a múltba.

Haragot azokkal szemben érzek, akik ezt az egészet kétharmadostul a nyakamba rakták. Mi mindenért kellene még megbocsátanom ezen kívül? Pontosabban még miért várok el némi főhajtást, alázatot?

Hogy egy Budapest nevű gazdasági csődtömeget hoztak össze húsz év alatt? Hogy Steiner Pál, aki 2010-ig a fővárosi MSZP frakcióvezetője volt, még egyszer sem mondta, hogy bocsika, ezt elszúrtuk? Amiért nem vették észre, hogy a BKV önönmagát nyugdíjazó, majd másnap ismét munkába álló alkalmazottjának kiutalt 100 !!! millió forint gyakorlatilag megpecsételte sorsunkat? A 2009 őszére ígért 4-es metró miatt? Nem sorolom tovább.

Legalább annyi ízlésük lenne, hogy egyre több tiszta, „új” arc bukkanna fel a mikrofonok előtt…, de nincs.

Tartok attól, hogy az amúgy is nagyon nehezen létrejövő összefogást az MSZP őskövületei fogják megfúrni, akik mindent elfelejtenek és semmit nem tanulnak.

András.

1972, müncheni Olimpia. Sétálni vittem a kutyámat, kerestem egy nyugodt helyet, leheveredtem és bekapcsoltam a Sokolt. (Ősrégi szovjet kisrádió, 2 db még ma is van belőlük.) Tizenhét éves voltam és abban a pillanatban az ég adta világon nem érdekelt semmi más azon kívül, hogy Balczó András harmincegy évesen, élete utolsó Olimpiáján, temérdek VB, EB, hazai bajnoki aranya után megnyeri élete első egyéni olimpiai bajnoki címét vagy nem. Az öttusa utolsó számában, a futásban képes-e ledolgozni Onyiscsenkó 25 másodperces előnyét vagy nem.

Balczó András akaratereje, küzdeni tudása legendás volt. Reménykedtünk mindannyian és Balczó megcsinálta. Győzött, győztünk! Szepesi az utolsó métereket elcsukló hangon, könnyezve közvetítette és bizony én is elsírtam magam. Istenem, de nagyszerű érzés volt akkor magyarnak lenni.

A rendszerváltás után azonban éppen Balczó András volt az egyik, aki a Magyar Fórumban „felvilágosított” arról, hogy ez a magyarság-izé nem egészen úgy van ám, ahogy én azt korábban gondoltam, éreztem.

Küldetés (1978) című portréfilmjét – a filmben megfogalmazott rendszerkritika miatt -  három hét után „kiszedték” a mozikból és Balczó soha nem kapott komoly munkát a magyar öttusában. Ebben a tekintetben csalódott, mellőzött emberré vált.

2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. A díjátadásra a "rendszerváltó kormányok" abortuszpolitikája elleni tiltakozásul nem ment el, de a díjat – és a vele járó honoráriumot – elfogadta, mert „a nemzetet nem akarja megsérteni”- mondta.

Feleségével tizenkét gyermeket neveltek fel. Balczó saját kezűleg építette házukat. A világ legboldogabb embere lehetne, de nem az. Hogy miért nem, azt ki-ki döntse el magában.

Zoltán.

Balczó András öccse, a Jobbik parlamenti képviselője, az országgyűlés egyik alelnöke. Ő az az ember, aki a papírjaival szöszmötölt, miközben párttársa, Gyöngyösi Márton azt indítványozta, hogy vegyük számba újra a zsidókat Magyarországon, mert puszta származásuk okán nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Ez a szöszmötölés túlzás, elismerem. Balczó kétszer is figyelmeztette Márton testvért, hogy „törekedjen az időkeret betartására”.  Egy EU-tagország országgyűlési alelnökének ennyire tellett 2012-ben arról, hogy egy kollégája „faji” törvényeknek igyekszik megágyazni.

Ezzel szemben az alelnök azonnal felélénkült, amikor Schiffer András (LMP) kért szót. Balczó briliáns elmével ráérzett, hogy Schiffer valószínűleg nem ért egyet Gyöngyösivel, így jobbnak látta, ha nem engedélyezi a felszólalást.

Egyébként nyilas kötődésű honfitársunk azt nem részletezte, hogy ki fog zsidónak számítani és ki nem. (Ez a fránya időkeret.) Egy vagy két nagyszülő alapján döntenek, esetleg déd-, netán ükszülőkig tartana a felmérés, vagy egyszerűen azok lesznek zsidók, akikre Gyöngyösi testvér rámutat, és kész.

Nem vagyok ám biztos benne, hogy Gyöngyösit tényleg csak a nemzet biztonsága aggasztja. Meglehetős ellenszenvvel, hadd ne írjam, zsigeri gyűlölettel telített a zilált lelke. Legalábbis szóhasználata erre enged következtetni. Amikor a palesztin, illetve az izraeli áldozatokról beszélt, utóbbiak „mértékegységét” darabban határozta meg. „6 darab”, majd egy másik konfliktust említve „14 darab”, mondta Gyöngyösi. Ilyen jellegű nyilvántartást utoljára tényleg csak a nácik vezettek haláltáboraikban. Ami a nyelvtant és Gyöngyösi freudi elszólását illeti, egyértelmű: Márton testvér nem tekinti emberi lényeknek a zsidókat.

Németh Zsolt külügyi államtitkár válaszát nem érdemes boncolgatni. A tény, hogy a politikus erre a borzalomra érdemben válaszolt, közel akkora szégyen, mint maga a felszólalás.

Gyöngyösit nyilván nem gólya hozta. Valószínűleg turul tojta ki, a többieknek meg jobb lesz, ha vigyáznak magukra.

Azért én nem bánom, hogy valaha ugrándoztam a boldogságtól, amikor Balczó András nyert Münchenben. Ezt az élményt Gyöngyösi testvér sem veheti el már soha.