Volt olyan időszak Magyarországon, amikor gyakorlatilag minden nyilvános megjelenést, közlést, beszédet úgy volt illendő befejezni, hogy valamiképpen Rákosi és Sztálin elvtársak érdemeit hangsúlyozta a szerző, az előadó. Ezt nevezték vörös faroknak. (Az illendőt ne tessék szó szerint érteni: komoly problémája adódhatott annak, aki ezt elfelejtette. Ha nem is maradt állás nélkül, mint mostanság egy „eltévedt” közszolga, de nem járt jól, az biztos.)
Napjaink vörös farka az „elmúlt nyolc év”, ami gyakran éppen fej, esetleg derék attól függően, hogy a szöveg elején, közepén vagy a végén olvasható, hallható. Egy biztos: olyan fidesznyik nincs, aki meg merne nyikkani anélkül, hogy legalább egyszer ne tudassa velünk, hogy ez a mérhetetlen sok trutymó, amit a nyakunkba öntöttek az emútnyócévnek köszönhető.
Nem is volt ezzel semmi probléma, hiszen az emúthúszévben semmi más nem tükrözte a nemzeti egységet ezen kívül: mindegyik kormányunk hosszabb-rövidebb ideig mutogatott visszafelé, de általában betartották a politika íratlan játékszabályait, tudták, érezték, hogy ezt nagyjából egy, maximum másfél évig érdemes művelni, mert utána már csak saját magukra mutogathatnak vissza.
A fideszesek nem tudják, nem érzik. Még ezt sem. Persze ez így valószínűleg igazságtalan, nem hülyegyerekek ezek, de pillanatnyilag nincs más választásuk.
Képzeljük csak el az egészet egyben. Orbán kiadja az ukázt valamikor a 2010-es választás előtti időszakban: „elmúlt nyolc év”, oszt jó napot! A megfélemlített, szolgalelkű – udvariasan: szervilis – siserehad belekezd és képtelen abbahagyni.
Nem is lehet „csak úgy” abbahagyni, amit a Vezér indított el.
És a Fideszben kizárólag siserehad és Orbán létezik, ebből a szempontból semmiféle átmenet nincs.
Két és fél év telt el, több mint 30 hónapja kormányoznak teljhatalom birtokában és képtelenek egyről a kettőre jutni. Mindeddig kizárólag tiltottak, korlátoztak, elvettek, sumákoltak és pávatáncoltak. (Fentieket természetesen összességében értem, hiszen például a Közgéptől aligha vettek el bármit is.) Minderre egyetlen válaszuk van: az emútnyócév. Ami ugye ráadásul nem is nyolc, hanem csak öt és fél, mert a többi már a Fidesz-rezsim időszakába esik.
Ki legyen az, aki odaáll elé és jelenti? – Nézd, Viktor, ne haragudj, hogy ilyesmivel zavarlak, de az a helyzet, hogy ez az emútnyócév lassan kezd visszaütni…
Ki fogja magát föláldozni – mert az biztos, hogy neki annyi – a Fidesz hatékonyabb kampányáért? Ki lesz az emútnyócév Dugovics Titusza? Selmeczi Gabriella mi? Na, ne hülyéskedjünk…
Hajlandó vagyok segíteni. Már nekem kínos ezt a marhaságot hallgatni, olvasni minden áldott nap.
Azt javaslom, hogy a Vezér adjon ki új jelszót. Az „elmúlt nyolc év” ezentúl legyen az „előző ciklusok”.
A 2014-es – győztes – választás utáni vörös farok lehetne az, hogy „amikor még a szocialisták voltak hatalmon”, majd jöhet az „annak idején, a gonosz birodalmában”.
A 2026-os választási győzelem után pedig a „nullás évek elpuskázott lehetőségei” vagy az „évezred első, legfontosabb évtizede sajnos szocialista terrorban telt el” mondatok lehetnének a visszatérő motívumok.
Lehetőség van temérdek, és szükség is lesz rájuk, hiszen addigra a magyar gazdaság vélhetően már csak pótalkatrész-beszállítója lehet egy-egy komolyabb román vagy szlovák nagyüzemnek és albán segélycsomagokat osztogatnak majd a Horthy Miklós körtéren.
A végső megoldás természetesen a hagyományos időszámítás némileg módosított változata lenne. A Viktor előtti és Viktor utáni időszakról beszélhetnénk. Tehát Ve és Vu. Miután addigra nyilván a kommunista Kína lesz hazánk legnagyobb barátja és szövetségese, még jól is jöhetnek a különös hangzású mondatok.
A 2030-as fényes választási győzelem után jól ápolt, idős asszony lép majd a kormányszóvivői mikrofonhoz és rákezdi:
- Mi mindannyian jól emlékszünk a Ve időkre, amikor a szörnyetegek uralták szép hazánkat és még ma is így lenne, ha nem jön el Vu és feledteti velünk a Ve korszakot, bár hiába a Vu időszak hatalmas lendülete, sajnos a Ve szocialista borzalmak beárnyékolják szépséges Vu napjainkat is…
És így tovább.
