HTML

Tagline

2012.12.23. 08:55 puffneki

Karácsonyi szentbeszéd – Magyarország 2012.

24563.jpg

Drága Testvéreim, kik egyesültetek Jézusunk imádatában, hozzon reátok szeretetteljes, békés ünnepeket az idei Karácsony is, és ne feledkezzetek meg  a Keresztyén szeretet mindama megnyilatkozásairól sem, amelyekkel minden felebarátimnak tartoztok azáltal, hogy  Jézusunk egyszülőpapája, a mi egyetlen Istenünk volt olyan kegyes és életet adott nekik is, pedig drága Testvéreim az úrban, igazán láthatjátok, hogy nem érdemlik meg.

Hát hogyan is érdemelnék meg nyomorúságos, Istentől elrugaszkodott, gyáva, mihaszna életecskéjüket, amikor csak a gyűlölet magvait hintik szerteszéjjel a földön, és nem átallják még Urunk, Jézus Krisztus nevét is a szájukra venni iszonyatos eltévelyedéseik közepette. És amikor Te, drága Testvérem a Fideszben, azaz az Úrban elbizonytalanodnál egy piciny pillanatra, és arra vetemednél, hogy kérdezni merészelnéd, hát ki, meg mikor vette a szájára Urunk nevét oly módon, ahogyan az nékünk, igaz embereknek nem tetszik, hát én erre azt mondom, hogy nem mindegy neked, te kételkedő csótány?! Elég az, hogy csinálnak mindeneknek rosszakat, és nemmel vagy sehogyan sem szavaznak, mert az ördög vezeti kezüket és lelküket.

Testvéreim, imádkozzunk értük!

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben add, hogy eltévedt báránykáid visszatérjenek országodba és áldassék a Te neved, amiért visszafogadnád azokat, ha jönnének, de úgy sem fognak jönni, mert egy romlott, mocskos csürhe, aljanépség az, akiket azért nagyon szeretünk, és nem kívánunk nékik semmi rosszat a mi nagy Keresztyén lelkünkkel, de ha mégis úgy döntene az Úr, hogy lesújt reájuk, akkor szabadjon javasolnunk végtelen szeretetteljes türelmünkkel, hogy legelébb a szemüket csípje ki a kánya, aztán bűzös lepra pusztítsa őket, ahol csak éri, és aztán a maradékukon pedig  Keresztyén Testvéreink ugráljanak páros lábbal és sokáig.”

 

Üljetek hát vissza a helyetekre drága gyermekeim és gondoljunk azokra is időnként, akik valóban közel állnak szívünkhöz, és bármilyen magas méltóságot is töltenek be, soha egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg arról, hogy Mária országának igaz Keresztyén gyermekei, és mindig szem előtt tartják, hogy mivel tartoznak a magyar nemzetnek, de mindeknek előtte az Anyaszentegyháznak, akinek hűséges szolgái ők. Ezek az igaz, Keresztyén Testvéreink azok, akik a mostani, vérzivataros időkben is képesek arra, hogy végtelen megértésükkel és bölcsességükkel ápolják megtépázott lelkünket, tartsák bennünk a hitet abban, hogy lesz még jobb idő gyönyörű hazánkban, lesz  még kilenctizedes többségünk is  Mária országában.

Testvéreim, imádkozzunk érettük is!

„Áldassék az Úr neve, aki lejövén az égből feltépi mellkasomat, hogy teljes szívemmel tudjak odafordulni és kitárulkozni és dicsfényében megfürdeni, hogy én is részesüljek az isteni igazság és bölcsesség  végtelen végtelenjéből, ami árad a mi legtökéletesebb gyermekünkből, Aki a keresztségben a Viktor nevet kapta, mert Benne van nekünk minden reményünk, és ne felejtsd el, Viktor, hogy ezt a páratlanul csodálatos imánkat szinte ingyen adta neked az Anyaszentegyház picinyke szolgája.  Imádkozzunk a mi drága és egyetlen, szent Főügyészünkhöz is, Aki hihetetlen igazságosságában börtönben rohasztja majd el az elvetemült, gonosz ördögfattyait, és könyörögjünk azért, hogy küldje utánuk a másokat is, akiknek a másság az istenük és nem a miénk, mert borzasztó telhetetlenségükben nem elég nekik az, hogy ők eleve mások, még más másokat is mocskos szárnyaik alá vennének, de mi, igaz Keresztyének tüzes villámokkal sújtjuk majd őket, és elpusztítjuk írmagjukat is fenséges Országunkból. „

Drága Testvéreim!

Menjetek hát haza és vigyétek szeretetteljes békeüzenetünket az emberek közé, akik mindnyájan Isten báránykái még akkor is, ha néhányan nem tudnak erről, és ezért szörnyű kínok közepette pusztulnak majd el, leghőbb kívánságaink szerint.

Béke veletek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://puffneki.blog.hu/api/trackback/id/tr494978329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása