HTML

Tagline

2013.01.10. 21:11 puffneki

Mocskos zsidók, szemét FIFA, gonosz világ – és mi?

foci.jpg

Mint tudjuk, a nyári Magyarország – Izrael barátságos mérkőzés előtt honfitársaink egy része – legyünk finomak – hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a zsidók mocskosok és még mindenféle gonoszsággal bírnak.

Csányi Sándor, a helyszínen tartózkodó MLSZ-elnök újságírói kérdésre kőkeményen megmondta, hogy ő bizony mindebből nem látott, nem hallott semmit. Ehhez képest még az is meglepő, hogy az MLSZ később elnézést kért a történtek miatt. (Ki lehetett az áruló, aki beköpte Csányinak a maréknyi csőcseléket?)

A Simon Wiesenthal Központ feljelentése miatt kezdett  FIFA-vizsgálat meglehetősen kemény ítélettel zárult: Románia ellen zárt kapuk mögött kell lejátszanunk  rendkívül fontos VB-selejtező meccsünket.

(Reménykedve jegyzem meg, hogy ha ez a döntés épp annyi felelősséget vesz le csapatunkról, mint Egerváriról, még jól is kijöhetünk az egészből. Már ami a focit, illetve továbbjutási esélyeinket illeti.)

Sokféle véleményt, több publicisztikát olvastam erről az ítéletről. Bármilyen politikai oldalról is jelentek meg ezek, teljesen közös volt bennük, hogy ez az ítélet túlzás és remélhetőleg sikerül megváltoztatnunk a FIFA döntését. Sajnos még csak fel sem merült a gondolat, hogy ami nálunk megszokottá, „sajnálatossá”, sokak szerint elfogadottá vált, az miféle iszonyattal tölthet el egy „nyugati” polgárt.

Amikor (nyugat)német barátomnak panaszkodtam a 2/3 elképesztő, demokráciánkat szisztematikusan lebontó kormányzásáról, magától értetődően mondta, hogy „ti választottátok őket”. A magyar-izraeli meccsen történt „tiltakozás” említésekor viszont nem akart hinni a fülének.

Ez a súlyos döntés nyilván nem pusztán a fociról szól. Magyarország az utóbbi két és fél évben az EU fenegyerekévé vált, és amikor Orbán flegma büszkeséggel számol be a Brüsszelben kiosztott sallerekről, megfeledkezik arról, hogy a saller az egy olyan dolog, amit néha adunk és bizony néha kapunk is. Most például kaptunk egy jókorát.

A felháborodott szurkolók a magyar kormány és az MLSZ kissé elkésett bocsánatkéréseit emlegetik és azt kérdezik, hogy néhány megátalkodott rasszista miatt miért büntetnek mindenkit? Elmagyarázom. Azért, mert nálunk nem hajlandók büntetni azt a bizonyos néhányat, mert vezetőink nem értenek még európaiul, fogalmuk sincs arról, hogy az udvarias fejcsóválások, visszafogott kommentárok mit jelentenek valójában. Meggyőződésem, hogy ha csak néhány futballnácink fogdába,  bíróság elé kerül az ominózus mérkőzés után – esetleg közben!! -, akkor a FIFA egészen másként bírálja el az esetet. De csak azt látják, hogy a dumán kívül nem történik itt semmi.

 Gondolom, ha valaki berohan a pályára és mondjuk anyázza a partjelzőt, majd hazasétál, mintha misem történt volna, a FIFA jóval keményebb szankcióval sújtja a rendező országot, mint abban az esetben, amikor a biztonságiak „kiszűrik” a renitenst és a FIFA döntésekor már jól megérdemelt büntetését tölti az illető.

 Higgyék el, a FIFA örömmel átvenné a magyar igazságszolgáltatás feladatát, de nem teheti. Nem büntethet egyéneket, csak nemzeti szövetségeket.

 A FIFA-nak nem olyan bonyolult, agyondemokratizált a döntési mechanizmusa, mint az EU-nak. Nem tolerálja hosszú időn át a rasszizmust, bocsánatkérést, majd megint a rasszizmust és az új bocsánatkéréseket. Pávatáncolhatunk nekik nyugodtan, ők döntenek, oszt jó napot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://puffneki.blog.hu/api/trackback/id/tr655010985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása