HTML

Tagline

2012.10.14. 15:53 puffneki

Orbán Jimmy és Gyurcsány Fred

„Kavarja ez, vagy nem kavarja?”

Az a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc a távollétével is nagyobb befolyást fejt ki, mint bármelyik politikus a demokratikus ellenzékből.

Emlékezzünk, mennyire dadogva kezdődött a 23-i tüntetés megszervezése, legalább a civil összefogás megteremtése. Aztán Gyurcsány jól leteremtette a Millát, Bajnait lebeszélte a részvételről és ezzel beindult a gépezet. Azóta kiderült, hogy Bajnai ott lesz, fel is szólal, Mesterházy is invitál mindenkit, bár ő nem megy el, a kormányváltásnál is fontosabb családi programja adódott.

Nem tudom, hogy Orbán Viktor olvasta-e annak idején Rejtő Jenő történeteit, de abban biztos vagyok, hogy Gyurcsánnyal valahogy úgy van, mint Fülig Jimmy Piszkos Freddel. Szegény Jimmy soha nem tudta, hányadán áll az öreggel.

"Kavarja ez, vagy nem kavarja? Megint nagyon valószínűen hangzik, amit mond, tehát biztos, hogy hazudik. De mit akar most itt vele kavarni?”

(Meg sem próbálom érzékeltetni a rejtői figurákat, aki ismeri, annak fölösleges, aki nem ismeri…, ehhez Rejtő kellene, de ő már nincs köztünk, 37 évesen hunyt el a munkaszolgálatban 1943-ban.)

Lehet kétharmad, fülkeforradalom, sms-ben írt alkotmány, zsebben hordott ügyészség, Orbán soha nem felejti el, hogyan mosta fel vele Gyurcsány a tévé stúdióját 2006-ban. Orbán azóta sem hajlandó olyan közegben megszólalni, ahol nem válogatott hívei vastapsa, vagy mikrofonállvánnyá silányított hajdani újságírók fogadják.

 

Tartok tőle, hogy ha Gyurcsány támogatja a Millát, azonnal nagy zavar támad. Pillanatnyilag a demokratikus ellenzék identitásának fontos része, hogy némileg elhatárolódjanak Gyurcsánytól. Ennyiben Orbán remekművet alkotott: az egyetlen közszereplő, akitől retteg, problémás elemmé vált „még ott is”.

De most csak-csak eltűnődik.

Most támogatja vagy nem? És miért nem, ha igen? A fenébe…

„Kavarja ez, vagy nem kavarja?”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://puffneki.blog.hu/api/trackback/id/tr894848012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása